Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Az újvidéki pályaudvar épülete.
Nyitókép: Wikipédia

Az újvidéki tragédia miatt lemond a szerb szakminiszter

Távozik posztjáról Goran Vesic szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter hétfőn, azt követően, hogy pénteken súlyos baleset történt az újvidéki vasútállomáson.

A tárcavezető rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, kedd reggel adja be lemondását. Mint mondta, eddig az áldozatok iránti kegyeletből nem tette meg ezt a fontos lépést, a háromnapos gyász leteltével viszont beadja lemondását. Hozzátette, hogy már a tragédia napján felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek, és a köztársasági elnököt is tájékoztatta a döntéséről.

A miniszter ugyanakkor nem érzi magát felelősnek a 14 halálos áldozatot követelő balesetért. "Sem nekem, sem a velem dolgozóknak nincs egy cseppnyi felelősségünk sem abban a tragédiában, ami történt. Biztos vagyok abban, hogy a vizsgálat ezt fogja bizonyítani" - mondta.

Vesic emlékeztetett arra, elsőként jelentette be, hogy vizsgálatot indítanak annak megállapítására, hogy miért nem újították fel a vasútállomás épületével együtt a most leszakadt előtetőt is.

Az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken dél előtt néhány perccel szakadt le, maga alá temetve az épület bejáratánál tartózkodókat. Tizennégy ember életét vesztette, három súlyosan sérült, egy férfinak mindkét lábfejét, egy nőnek mindkét lábát, egy másiknak pedig a karját kellett amputálni.

Az újvidéki főügyészség közölte, hogy szombaton 26, vasárnap pedig további 14 embert hallgattak ki az ügyben, köztük minisztereket, államtitkárokat és vállalatvezetőket. Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, a munkálatok azonban 2024-ben is folytak.

Az építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek este a nemzethez intézett, televízióban is közvetített beszédében az ügy politikai és büntetőjogi felelőseinek a felkutatását követelte.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×