Infostart.hu
eur:
360.66
usd:
316.61
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
ukraine x russia
Nyitókép: Aquir/Getty Images

Kaiser Ferenc: Ukrajna néhány atomtöltettel nem tudja megijeszteni Putyint

Ukrajna néhány héten belül atomfegyvereket állíthat elő, ha Oroszország úgy dönt, megkísérel egy újabb offenzívát Kijev ellen – állította a Bildnek egy magas beosztású ukrán tisztviselő. Az ukránok szerint megvan az anyag és a tudás az atomfegyverek előállításához. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban azt mondta: Ukrajna valóban tudna nukleáris fegyvert építeni, Oroszországgal azonban nem tudná felvenni a versenyt.

Ukrajna 1994-ben, a budapesti memorandum részeként azért mondott le 1200-1500 nukleáris töltetről, amely a Szovjetunió szétesése után maradt a területén, hogy cserébe Oroszország elismerje a határai sértetlenségét – emlékeztetett Kaiser Ferenc, megjegyezve: a szerződés alapján Moszkva nem támaszthatott volna igényt a Krímre sem, de ezt a többoldalú politikai nyilatkozatot az orosz fél 2014-ben felrúgta.

"Mindazonáltal Ukrajna rendelkezik azzal a tudással, illetve képességgel, hogy nukleáris fegyvereket fejlesszen, hiszen a zaporizzsjain kívül még további két működő atomerővel is rendelkezik, a Szovjetunió idején pedig több ezer ukrán mérnök működött közre ilyen eszközök gyártásában" – jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban.

Azt is kifejtette, hogy nukleáris robbanófejet kétféleképpen lehet előállítani: „vagy a természetben meglévő urán 235-öt választom el az urán 238-tól; előbbi egy pár százalékos mennyiség az utóbbihoz képest, és a 238-assal ellentétben a 235-ös hasad”. Vagy a nukleáris erőművekben extrém nyomáson és óriási hőmérsékleten – egy proton felvételével – lehet a 238-as uránt 239-essé alakítani, bár ezt már plutóniumnak nevezik, és a legtöbb robbanófej ebből az anyagból készül – fogalmazott a szakértő, megerősítve: Ukrajna rendelkezik azzal a technológiával, hogy az atomerőművekben elhasznált fűtőelemekből kivonja a mesterséges urán 239-et.

Bár azt nem tudni, hogy Ukrajna tett-e lépéseket az ügyben, Kaiser Ferenc szerint nem valószínű, mert ha nyíltan bejelentenék, hogy atomfegyverek rendszeresítésére törekszenek, azzal rengeteg nyugati támogatást elveszítenének. Rámutatott továbbá: a Bild cikke szerint egy magas szintű tanácsadó szivárogtatott, Volodimir Zelenszkij pedig állítólag ezzel zsarolta Donald Trumpot, bár nem tudni, hogy pontosan mi hangzott el, mert arról mind a két fél eltérően nyilatkozott; a kijevi külügyi szóvivő például rögtön leszögezte, hogy Ukrajna nem tervezi tömegpusztító fegyverek kifejlesztését, és továbbra sem óhajt nukleáris fegyvereket.

Ha a Nyugat Donald Trump elnökké választása esetén teljesen mértékben leállna Ukrajna támogatásával, akkor felvetődhetne a fentiek lehetősége, de Kaiser Ferenc szerint akkor az ehhez szükséges létesítményeket sem tudná megvédeni Oroszországtól. A valószínűség mindig megvan, de a szakértő szerint reálisan szemlélve Ukrajna nem törekedhet nukleáris fegyverek előállítására. "De három atomerőművel és vélhetően több ezer olyan tudóssal, akik közül nem egy a Szovjetunióban is dolgozott nukleáris fegyverek előállításán, ez nem egy megugorhatatlan feladat" – fogalmazott.

Ukrajna, ha nem is hetek, de néhány hónap leforgása alatt bizonyosan képes lenne előállítani egy-két töltetet, de a másik oldalon nem elhanyagolható, hogy Oroszország 5800 atombombával rendelkezik, vagyis Kijev számára veszett ügy a nukleáris fegyverkezési verseny. "Annak a valószínűsége, hogy Ukrajna nukleáris paritást építsen ki Oroszországgal, teljesen illuzórikus. Néhány töltettel meg Putyint nem lehet megijeszteni” – zárta gondolatait a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×