Infostart.hu
eur:
353.38
usd:
308.9
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Ferenc pápa hetenkénti általános kihallgatására érkezik a vatikáni VI. Pál-csarnokba 2023. december 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Pápai dícséretet kapott Szingapúr

Ferenc pápa csütörtökön méltatta Szingapúr gazdasági erejét, amely szerinte az emberi leleményesség bizonyítéka, s egyben felszólította a városállam vezetőit, hogy gondoskodjanak a leggyengébbekről is, különösen a külföldi munkásokról.

A városállamban azzal fogadták az egyházfőt, hogy bemutatták a róla elnevezett, új hibrid orchideát, amely a dendrobium Őszentsége Ferenc pápa nevet kapta. A hivatalos fogadóünnepségen bemutatott orchidea "nyugodt és tiszta szépséget sugároz", elefántcsontfehér szirmait rózsaszín árnyalatú szirommal a közepén - közölte a helyi nemzeti parkok igazgatósága.

A pápa Kelet-Timorról érkezett Szingapúrba, és csütörtökön előbb Tharman Shanmugaratnam elnökkel és Lawrence Wong miniszterelnökkel találkozott, majd a Szingapúri Nemzeti Egyetemen beszédet mondott a városállam vezetői és helyi diplomaták előtt. Később megtekintette Szingapúr modern felhőkarcolóit, valamint dicsérte a kormány elkötelezettségét a fenntartható fejlődés, a közszállás, a minőségi oktatás és az egészségügyi ellátás biztosításáért.

Felszólította ugyanakkor a hatóságokat, hogy vigyázzanak a legszegényebbekre.

A pápa felhívásában kiemelte emberhez méltó fizetést és munkakörülményeket követelt a bevándorló munkavállalóknak, akiknek jelentős a szerepük abban, hogy Szingapúr a világ egyik legfejlettebb pénzügyi központjává válhatott. "Ezek a munkások sokat tesznek hozzá a társadalomhoz, és tisztességes bért kell nekik garantálni" - hangoztatta a pápa.

Szingapúrban a katolikusok a mintegy 6 milliós lakosság nagyjából 3,5 százalékát teszik ki. A legtöbben buddhisták. A pápa csütörtökön később misét mutat be a város stadionjában, majd péntek délelőtt vallásközi ifjúsági rendezvényen elnököl, mielőtt visszatér a Vatikánba.

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: sorra jönnek az új bejelentések az állami vezetői posztokról, érkezik egy új támogatás

Tisza-kormány: sorra jönnek az új bejelentések az állami vezetői posztokról, érkezik egy új támogatás

A Magyar Péter vezette kormány csütörtökön is számos intézkedést jelentett be: részletezték a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, amely mintegy 400 ezer rászoruló gyermeket érint, és két részletben – augusztusban és novemberben – érkezik a családokhoz. Kármán András pénzügyminiszter a NAV új vezetéséről, aminiszterelnök pedig a költségvetés-tervezés átalakításáról beszélt, emellett döntés született az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról is. Több személyi változás is történt a belügyi és rendvédelmi szervek élén, miközben az egészségügyben várólista-csökkentő programot és a kórházi kamerák használatának szigorítását jelentették be. A debreceni Semcorp-ügy és a rendkívüli hőség miatti vízhiány kezelése szintén a nap kiemelt témái között szerepelt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×