Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Nyitókép: Pixabay.com

Kötelező lesz az arab egy belga iskolában?

A belga Leuven városában található Heilige-Drievuldigheidscollege (Szentháromság Kollégium Előkészítő Iskola) felsőbb éves középiskolás diákjainak arabul kell tanulniuk.

Az iskola igazgatója szerint, ezzel az volt a céljuk, hogy intellektuális kihívás elé állítsák a diákokat egy olyan nyelvvel, amely nem tartozik az indoeurópai nyelvcsaládba – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség alapján a mno.hu.

A kötelező arabórák kapcsán a közösségi médiában többen megjegyezték, hogy az arab nyelvben sok változat és dialektus létezik, és úgy vélték, hogy a döntés politikai okokból született. Egyesek szerint egy olyan nyelv, mint például a kínai oktatása értelmesebb lenne, különösen gazdasági, tudományos és kulturális szempontból.

A tömeges migrációt ellenző jobboldali Vlaams Belang (Flamand Érdek) párt politikusai is megszólaltak: „Az arab nyelv kötelező az iskolában, mert »társadalmilag hasznos«?” – tette fel a kérdést Tom Van Grieken pártelnök, majd hozzátette, hogy nem az.

"Nem az a cél, hogy folyékonyan beszéljenek arabul. Inkább a nyelv filozófiai és kulturális felfedezéséről van szó – ez egy gyakorlat a látókörük tágítására” – fogalmazott Frank Baeyens igazgató, aki azt is megjegyezte, hogy „van az iskolánkban egy olyan diákcsoport, amelynek az arab az anyanyelve".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartja kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólal. Cikkünk frissül!

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtanak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×