Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
322.37
bux:
144736.48
2026. október 16. péntek Gál
Gabriel Attal francia miniszterelnök bejelenti lemondási szándékát a párizsi kormányfői hivatalnál tartott sajtóértekezleten a francia parlamenti választások második fordulójának napján, 2024. július 7-én. A választást az Új Népfront nevű baloldali szövetség nyerte, Emmanuel Macron államfő Együtt nevű pártszövetsége a második helyen végzett, míg a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) a harmadik helyre szorult.
Nyitókép: MTI/EPA/Valentina Camu

Az olimpia is beleszól a francia kormányváltásba

Gabriel Attal francia miniszterelnök és kormánya lemondását kedd este elfogadja Emmanuel Macron államfő, akinek pártja alulmaradt az előre hozott nemzetgyűlési választások július 7-i második fordulójában, de a leköszönő tárcavezetők a helyükön maradnak ügyvivő minőségben még néhány hétig, feltehetően a párizsi olimpiai játékok (július 26. - augusztus 11.) végéig - közölték kormányzati források a keddi kormányülést követően.

Emmanuel Macron kezdeményezésére a kormány először ült össze a választások óta, és egyben az utolsó alkalommal.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy Gabriel Attal a választásokat követően lemondott, s a leköszönő, s ezért politikailag minimális szerepet kapó kormány helyzete ügyvivőként még egy ideig megmaradhat, várhatóan az olimpiai játékok végéig, azért, hogy "a folyamatosság jegyében biztosítsa a francia állam minimális működését". A köztársasági elnök kedden köszönetet mondott a minisztereknek, Gabriel Attal pedig kifejezte háláját a kormánytagoknak és az államfőnek a bizalomért, amit az elmúlt hónapokban élvezett. Beszélt "a szenvedélyről, amellyel fél éve, két éve, hét éve szolgáltuk Franciaországot, és elindítottuk a nagy átalakulásokat hazánk számára", valamint "a francia nép iránti kötelességéről".

"Eltűnhettünk volna. Elkerültük a legrosszabbat. A jövő előttünk áll" - írta közleményében a miniszterelnök, aki pártja veresége ellenére az egyik legnépszerűbb francia politikus továbbra is.

A választások a 2027-ben a negyedik elnökválasztási kampányára készülő Marine Le Pen pártjának, a Nemzeti Tömörülésnek az előretörését hozták, amely a szavazatok harmadát begyűjtve megnyerte az első fordulót, de a második fordulóban a harmadik helyre csúszott vissza, miután a többi párt visszaléptette a jelöltjeit egymás javára a választókörzetek jelentős részében. A Nemzeti Tömörülés így is a legtöbb mandátummal rendelkező párttá vált, s a korábbi 89-ről 143-ra tudta növelni a képviselői számát a Nemzetgyűlésben.

A második fordulóban az élen a négy pártot tömörítő Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett, s 190 mandátuma lesz az eddig 151 helyett a nemzetgyűlésben, míg Emmanuel Macron Együtt pártszövetsége elvesztette a 246 fős relatív többségét, s 168 képviselővel fog a jövőben rendelkezni.

A kormány formális lemondása lehetővé teszi, hogy a kormány képviselőnek megválasztott tagjai visszaszerezzék parlamenti mandátumukat, és így részt vehessenek csütörtökön a Nemzetgyűlés elnökének megválasztásában, akinek személyéről a háttérben már folynak az egyeztetések.

Ez az átmeneti időszak eközben időt ad a politikai csoportosulásoknak is, hogy hogy megpróbáljanak kompromisszumokat és szövetségeket kötni.

A radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű választási szövetség még mindig egyedül szeretne kormányozni, annak ellenére, hogy nincs meg az ehhez szükséges 289 fős abszolút többsége. Ehhez azonban elsőként konszenzusos személyben kellene megállapodniuk, akit megnevezhetnének miniszterelnök-jelöltjüknek. Az egy hete tartó egyeztetéseken a legnagyobb feszültségek az Új Népfront parlamenti irányításáért egymással rivalizáló radikális baloldal és a szocialisták között mutatkoztak.

Az Engedetlen Franciaországot vezető Jean-Luc Mélenchon a nemzetgyűlés elnöki tisztére is "egységes jelöltet" követel. "Nem folytatjuk a tárgyalásokat semmiről, amíg ez a kérdés nem rendeződik" - írta a baloldali politikus az X-en.

A baloldalon nagy a nyomás, mert az elnöki tábor egy része már napok óta próbál alternatív többséget kialakítani a jobbközép Köztársaságiakkal az Új Népfronttal szemben a nemzetgyűlés elnöki tisztének megtalálásához, amelyet egyébként a jelenlegi elnök, az elnöki táborhoz tartozó Yaël Braun-Pivet szeretne megtartani. Emmanuel Macron kedden a kormányülésen úgy vélte, hogy az elnöki tábornak javaslatot kellene letennie az asztalra "vagy egy többségi koalícióról, vagy pedig egy széles körű törvényhozási paktumról".

A politikai bizonytalanság közepette egy dolog biztos a leendő francia kormány számára: az államháztartás ismét mínuszba kerül.

Franciaország államadóssága jelenleg 3100 milliárd euró (a GDP mintegy 110 százaléka), és 2027-ben elérheti a 3600 milliárd eurót - jelentette ki Pierre Moscovici, az állami számvevőszék elnöke hétfőn. A korábbi miniszter és uniós biztos főszámvevő szerint az adósságszolgálat jelenleg évi 60 milliárd euróba kerül az országnak, ez 2027-ben 80 milliárd euróra emelkedhet. Ez azt jelenti, hogy kevesebb forrás jut olyan területekre, mint például az oktatás, az igazságszolgáltatás, a biztonság vagy a gazdaság zöld átállítására - fűzte hozzá.

Moscovici szerint az új kormány legfontosabb feladata az államadósság csökkentése kell, hogy legyen. Hozzátette: Ez nem jobboldali vagy baloldali feladat, ez mindenki számára kötelező.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×