eur:
394.37
usd:
369.97
bux:
65045.06
2024. április 21. vasárnap Konrád
Az amerikai légierő három C-130 katonai szállítógépei élelmiszer-szállítmányokat dobnak le Gáza felett 2024. március 2-án. Joe Biden amerikai elnök előző nap bejelentette, hogy Washington minden tőle telhetőt elkövet, hogy segítséget küldjön a palesztinok lakta térségbe. Két nappal korábban Gázavárosban segélyosztás közben 115 ember halt meg, és több százan megsebesültek a Hamász vezette egészségügyi minisztérium adatai szerint.
Nyitókép: MTI/AP/Mohammed Hajjar

Izrael nem áll le

Hat perc alatt mintegy ötven csapást mért az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezetre éjszaka - jelentette a katonai szóvivő.

Az (IDF) éjszaka a légierő és a tüzérség bevetésével hat perc alatt mintegy ötven Hamász-célpontot támadt meg Hán-Junisztól nyugatra, a Gázai övezet déli részén. Földalatti építmények, katonai épületek, páncéltörő rakéták kilövő állásai, harcosok gyülekezőhelyei voltak a célpontok, hogy kedvezőbb feltételeket alakítsanak ki az izraeli szárazföldi egységek számára.

Segély

Daniel Hagari, az IDF szóvivője szombat este ígéretet tett a tömegszerencsétlenséggé vált csütörtöki észak-gázai segélyszállítmány ügyének kivizsgálására, és visszautasította, hogy az IDF szándékosan kárt okozott volna a palesztin civileknek.

A szóvivő szerint a hadsereg rendelkezik minden szükséges anyaggal a "mélyreható" vizsgálat elvégzéséhez és az eredmények bemutatásához. A Hamász azzal vádolta meg az izraeli csapatokat, hogy a több ezres, segélyszállítmányokra váró tömegre lőttek, de az IDF szerint sok áldozatot az élelmiszerszállítmány kaotikus megrohanása alatt agyontapostak, a katonák csak néhány, fenyegetően feléjük rohanó emberre lőttek.

"Ez egy általunk végzett humanitárius művelet volt, és alaptalan az állítás, miszerint lecsaptunk volna a konvojra, és szándékosan bántottuk volna az embereket" - mondta Hagari, és bejelentette, hogy észak-gázai üzletemberek segítségével már negyedszer próbáltak élelemet eljuttatni az övezet északi részébe. Izrael a teherautó-konvojok biztonsági kíséretét vállalta, s a gázai - nem Hamászhoz tartozó - helyi erőkre bízta az élelem szétosztását.

Szombat este ezrek vettek részt a jeruzsálemi Párizs téren az elraboltak szabadon bocsátásáért meghirdetett tüntetésen. A demonstrációt négy napos gyalogmenet előzte meg, amely szerdán indult az október 7-én a Hamász tömegmészárlásává lett reimi tisztástól.

Választás

Avigdor Liberman, a jobboldali Izrael a Hazánk párt elnöke, - aki eddig támogatta a hadikabinetet, noha nem vett részt munkájában, - vasárnap reggel a katonai rádióban választások kiírását sürgette.

"Öt hónapig bizalmat adtunk nekik, nem csatlakoztunk hozzájuk, de nem támogattunk bizalmatlansági indítványt. De hogyan tudunk egységesek lenni, ha a vezető trió folyamatosan egymással harcol?" - indokolta döntését Liberman.

Szombat este ismét több ezres tüntetést tartottak több helyszínen Izraelben a kormány ellen, új parlamenti választások kiírását követelve. Tel-Avivban, a központi Kaplan utcánál letartóztattak hét tiltakozót. A tüntetők rövid időre leállították a várost átszelő Ajalon autópálya forgalmát.

Cezáreában a tiltakozók megpróbálták megközelíteni Benjámin Netanjahu miniszterelnök villáját, de a rendőrség megállította őket. Utcára vonultak Haifában, Karkurban és Beér-Sevában is.

A fotónkon az amerikai légierő három C-130 katonai szállítógépei élelmiszer-szállítmányokat dobnak le Gáza felett 2024. március 2-án. Joe Biden amerikai elnök előző nap bejelentette, hogy Washington minden tőle telhetőt elkövet, hogy segítséget küldjön a palesztinok lakta térségbe.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 21. 19:58
×
×
×
×