eur:
394.01
usd:
363.56
bux:
66169.03
2024. március 3. vasárnap Kornélia
A Bundeswehr katonái. Forrás:Twitter/WELT
Nyitókép: Forrás:Twitter/WELT

A német védelmi miniszter szerint hiba volt eltörölni a hadkötelezettséget

Egy lépéssel minden bizonnyal közelebb került a sorkatonaság "visszavezetése" Németországban, amelyet 2011-ben törölték el. Az elmúlt hónapokban felerősödtek a hadkötelezettség újbóli bevezetését sürgető követelések, amit most közvetve az illetékes miniszter is felkarolt.

Az elmúlt években mindez már több alkalommal is felvetődött, de hivatalosan nem került napirendre a kérdés. A hadkötelezettség megszüntetését – hivatalosan felfüggesztését – kimondó döntés az akkori Merkel-kormány konzervatív védelmi minisztere, Karl-Theodor zu Guttenberg rendeletére született. A hadsereg létszámát 250 ezerről 180 ezer főre csökkentették.

A háttérben a hadsereg átalakításának, illetve karcsúsításának, de mindenekelőtt a védelmi költségvetés jelentős mérséklésének terve állt. A reformot az akkori két kormánypárt, a CDU/CSU illetve a liberális FDP egyformán támogatta. A kötelező katonai szolgálat meghatározatlan idejű, de nem végleges felfüggesztését rögzítették az alkotmányban is.

Az elmúlt hetekben viszont sorra álltak elő a hadsereg tekintélyes képviselői, valamint pártpolitikusok is azzal, hogy a sorkatonaság újbóli bevezetésére van szükség. A napokban a Bundeswehr érdekképviseleti szervezetének vezetője hangsúlyozta, hogy ezt mielőbb napirendre kel tűzni. A pártoktól független szervezet vezetője az új fenyegetésekre és az azokból adódó új feladatokra utalt.

A legnagyobb ellenzéki párt, a CDU/CSU is állást foglalt a hadkötelezettség újbóli bevezetése mellett. Johann Wadephul, az uniópártok parlamenti frakciójának alelnöke hangsúlyozta, hogy a hatékony honvédelem nem biztosítható megfelelő létszámú hadsereg nélkül. Utalt arra is, hogy a kötelező katonai szolgálat bevezetése mellett a hadsereget vonzóbbá kell tenni.

Ezúttal minden korábbinál határozottabban karolt fel a törekvést a német védelmi miniszter is. Boris Pistorius a Die Zeit című lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy hiba volta hadkötelezettség 2011-es eltörlése. A miniszter szerint a jelenlegi biztonsági helyzetben "lehetséges" a kötelező katonai szolgálat visszaállítása. Pistorius szerint

bár a hadkötelezettség bevezetése komoly alkotmányos, illetve szerkezet problémákhoz vezetne, meg kell kezdeni az ezzel kapcsolatos vitát.

Ez a vita pedig lendületet fog kapni. Pistorius a lapnak elmondta: húsvétig tervet kért arra, miként lehet megváltoztatni a Bundeswehr felépítését annak érdekében, hogy képes legyen ellátni a nemzeti, illetve a szövetségesi védelem feladatait. Utalt arra, hogy ez a terv döntő lehet a Bundeswehr méretére és működésére vonatkozóan.

"Készen kell állnunk arra, hogy elriaszthassunk egy potenciális agresszort" – jelentette ki, ismételten hangoztatva, hogy a hadseregnek készen kell állnia egy védelmi háborúra.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: van, ami sokkal fontosabb, mint a mielőbbi kibocsátáscsökkentés

Szakértő: van, ami sokkal fontosabb, mint a mielőbbi kibocsátáscsökkentés

Az Európai Unió országai tudatosan törekednek arra, hogy féken tartsák a klímaváltozást okozó káros anyagok kibocsátását. Magyarország kibocsátását a globális skálán még statisztikailag is nehéz kimutatni, mégis komoly erőfeszítéseket tesz a klímasemlegesség eléréséért. Zay Balázzsal, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatójával beszélgettünk.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.04. hétfő, 18:00
Kovács Zsolt
öngondoskodásért felelős miniszteri biztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×