Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
326.76
bux:
143042.83
2026. október 12. hétfő Miksa
Boris Pistorius újonnan kinevezett védelmi miniszter a berlini védelmi minisztérium előtt tartott beiktatási ünnepségen 2023. január 19-én. Pistorius elődje, Christine Lambrecht január 16-án jelentette be távozását.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Boris Pistorius: a német hadseregnek fel kell készülnie egy védekező háborúra

Alig negyvennyolc órán belül ismét egy Németországot fenyegető háború veszélyére hívta fel a figyelmet a védelmi miniszter.

Boris Pistorius legutóbb azt fejtegette, hogy Európát és ezen belül Németországot háború fenyegeti, ehhez pedig a többi között a társadalom mentalitásának megváltoztatására van szükség. Ezúttal egy interjúban már konkrétan arról beszélt, hogy a német hadseregnek, a Bundeswehrnek készen kell állnia egy védekező háborúra.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív lapnak nyilatkozva a szociáldemokrata miniszter hangsúlyozta, hogy alapjaiban kívánja megváltoztatni a német fegyveres erők szervezetét, hogy – mint fogalmazott – a Bundeswehr "háborúképes" legyen. Németországnak fel kel készülnie arra, hogy "extrém esetben" támadást indíthatnak ellene.

"Akkor pedig készen kell állnunk arra, hogy védekező háborút folytassunk"

– jelentette ki a miniszter.

Függetlenül attól, hogy a következő parlamenti választások nyomán milyen pártok lesznek hatalmon, ezt a felelősséget nem tagadhatják meg – jelentette ki.

A miniszter elismerte, hogy a hadsereg újrafelszerelése lassan halad, de úgy vélte, hogy ez a lehetséges maximális ütem. "A tempót hihetetlenül felgyorsítottuk" – értékelt Pistorius, kiemelve, hogy nyárig több közbeszerzési javaslatot terjesztettek a parlament elé, mint a megelőző egész évben.

Az interjúban szervezeti változásokat is bejelentett.. Célkiűzésként az aktív katonák létszámát még hivatal a lépése előtt 205 ezer főben szabták meg. Közölte azt is, hogy

több nőt szeretne a hadseregben, ez az arány jelenleg 13,4 százalékos.

A Hamász iszlamista palesztin terrorszervezet által megtámadott Izraellel való szolidaritást a politikai szolidaritás iránti elkötelezettségként jellemezte. Szavai szerint ez a szolidaritás ugyanakkor egyidejűleg a támogatás ígérete is, ha Izrael ezt kéri, illetve olyan mértékben, amilyen mértékben Németország képes eleget tenni egy ilyen kérésnek.

Arra a kérdésre, hogy Izrael számíthat-e olyan mértékű katonai támogatásra, mint Ukrajna, Pistorius azt válaszolta, hogy ilyen kérés még nem merült fel.

A miniszter szerint Németország kötelessége kiállni Ukrajna mellett. "Ez olyan kötelesség, amely nem vitatható" – fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
„Fél év, nem jött sem macskaadó, sem atomháború” – Magyar Péter a parlamentben

„Fél év, nem jött sem macskaadó, sem atomháború” – Magyar Péter a parlamentben

A miniszterelnök napirend előtt a parlamentben felidézte, mit mondott napra pontosan fél évvel ezelőtt Orbán Viktor gratulációjára a választási győzelem estéjén. Megköszönte a figyelmet, az aktivitást, a kíváncsiságot, az energiát és a vitákat, mert szerinte ez a legfontosabb lépés Magyarország gyógyulása felé az úton. Jövő héten érkezik a jövő évi költségvetés.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Szárnyal az OTP!

Szárnyal az OTP!

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indul a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×