Infostart.hu
eur:
353.44
usd:
305.45
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozóra érkezik Mauro Vieira brazil külügyminiszterhez Brazíliavárosba 2023. április 17-én.
Nyitókép: Andre Borges

Szergej Lavrov: Oroszország céljai nemesebbek

Európa a háború útját választotta Oroszországgal szemben, de Moszkvának el kell érnie céljait, amelyek "nemesebbek, mint az európaiaké" - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 201. tádzsikisztáni orosz katonai támaszponton tett látogatása során elmondott beszédében, amelynek szövegét keddre virradóra tette közzé honlapján a tárca.

"Ami Európát illeti. Külpolitikai koncepciónk (egyszerűen fogalmazva) úgy szól, hogy Európa a háború útját választotta velünk szemben. Nekünk természetesen ettől függetlenül együtt, egymás mellett kell élnünk velük. De ha ez háború, akkor el kell érnünk a céljainkat. A mieink sokkal nemesebbek, mint az európaiaknak. Ők a másét akarják, mi pedig a sajátunkat" - hangoztatta Lavrov a hétfői bázislátogatás során.

Azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy megpróbálta "ráuszítani" az államalkotó orosz népre a kis népeket, de ez nem sikerült neki.

"Először is, provokációkat látunk (olyanokat is, amelyeket »karddal« követnek el), amelyekkel külföldről »járnak át hozzánk«. Másodszor, az elmúlt években (igen, valószínűleg a Szovjetunió óta) fennmaradt egy erős genetikai kódunk. Egységes, soknemzetiségű nép vagyunk, amelyet mindenki a maga helyén szolgál" - tette hozzá.

Hangot adott álláspontjának, miszerint Oroszország példát mutat azzal, hogy mindent megtesz azért, hogy ne legyen igazságtalanság a világban. Mint mondta, az orosz hadsereg felkészült bármilyen fejleményre hazájának védelmében.

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Tavaly év végére mintegy 1900 milliárd forintra nőtt az alapítványi egyetemek nettó vagyona a Portfolio gyűjtése szerint, így hatalmas érték kerülhet újra állami kézbe, ha az ezeket a felsőoktatási intézményeket fenntartó kekvákat megszüntetik. Az azonban nehezen elképzelhető, hogy egy tollvonással mindent visszavenne a kormány: valószínűleg aprólékos mérlegelés jön, hogy mi legyen az egyetemek és a vagyon sorsa. A kiszervezett vagyonelemek listája meglehetősen hosszú, és olyan, elsőre meglepő elemek is szerepelnek benne, mint például a győri reptér vagy a gödöllői kastély.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×