Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.64
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Aleksandar Vucic szerb elnök évenkénti sajtóértekezletén Belgrádban 2023. január 4-én.
Nyitókép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Lemond a pártelnökségről a szerb államfő

Május 27-től már nem Aleksandar Vucic lesz a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke - jelentette be maga az államfő a belgrádi Prva televízióban csütörtök este.

Mint mondta, pártja május végén tart tisztújító közgyűlést, és ő már nem akar indulni a pártelnöki posztért, de tagságát fenntartja. Kiemelte: június végén megalakítja széles körű mozgalmát, a Népi Mozgalom Szerbiáért nevű szervezetet. Leszögezte, hogy ez egy pártok felett álló mozgalom lesz, tehát nemcsak a Szerb Haladó Párt tagjai léphetnek be, hanem mindazok, akik fontosnak tartják Szerbia felemelkedését.

A politikus közölte: egyelőre nem tudja, hogyan fog kinézni a Szerb Haladó Párt vezetősége, de szerinte az SNS-ből hamarosan kilépnek azok, akik elvesztették vezető beosztásukat, funkcióikat.

Aleksandar Vucic az utóbbi hetekben országjáró körúton vett részt, amelynek során ismertette a létrehozandó mozgalom céljait. Mint mondta, ennek a politikán túlmutató kezdeményezésnek a célja a különböző pártok szimpatizánsainak, valamint a párton kívülieknek az egyesítése lenne. Azokat tömörítené, akik Szerbiát stabil, szabad, a kihívásoknak ellenálló, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó és biztos jövőt garantáló országnak látják.

A Prva televízió ellenzéki bírálatokra vonatkozó kérdésére válaszolva Aleksandar Vucic közölte: ha nem tartják legitimnek az államfői megbízatását, kezdeményezzék a visszahívását a parlamentben. Rámutatott, hogy ehhez a 250 tagú képviselőház kétharmados támogatására van szükség, az ellenzéknek pedig csak 85 képviselője van. Hozzátette: ha szükséges, a Szerb Haladó Párt biztosítja a kétharmadhoz szükséges további szavazatszámot. Ezt követően viszont népszavazást fognak tartani, hogy kiderüljön, a szerb állampolgárok szerint legitim-e az államfő kinevezése, és szeretnének-e elnökcserét.

"Mindaddig elnök maradok, amíg a nép ezt akarja. Amikor a nép úgy gondolja, hogy áruló és tolvaj vagyok, aki nem az ő érdekeikért küzd, akkor szűnök meg államfőnek lenni" - fogalmazott Aleksandar Vucic, akinek a második köztársasági elnöki megbízatási ideje 2027-ben jár le, és a szerbiai alkotmány értelmében nem indulhat újra az államfői székért.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×