A családok különböző indokokat sorolnak fel azzal kapcsolatosan, miért maradnak a fronton: az önkéntesek szerint a valós indok a legtöbb esetben a szegénység, illetve annak pszichológiai terhe, hogy hónapok óta bombázás alatt élnek – írja a The Guardian.

Március elején az ukrán kormány engedélyt adott arra, hogy akár erőszakkal is evakuálják a gyerekeket Bahmutban, ahol véres csaták zajlanak hosszú ideje. A kényszer lehetősége egyelőre csak azokra a településekre vonatkozik, amelyeket az orosz megszállás veszélye fenyeget: ez a kormány szerint csak Bakhmutra korlátozódik. A közel ezer kilométeres frontvonal mentén fekvő, hasonlóan veszélyeztetett területekre, például a Bahmuttól délre fekvő Avdiivka városára, nem érvényes a jogi felhatalmazás.

Egy önkéntes mentős, aki Szása néven nyilatkozott a brit lapnak, elmondta, hogy a civil lakosság értesíti a gyerekekről őket.

"Hallottunk egy gyerekről, és elmentünk hozzá. Szeptember óta nem látta a napfényt, a kezei szürkék voltak annak hiányától" – mondta. Az anya félelmét hozta fel indokként, illetve azt, hogy nincs hova menniük: ez problémát jelent az önkéntesek szerint, akik arról beszélnek, hogy az evakuált civilek számára lakhatási lehetőséget is kell nyújtani.

Bahmutban a háború kezdete óta zajlanak harcok, de az elmúlt hónapokban sokkal intenzívebbekké váltak.

Nagyságrendileg 4000 civil lehet még a városban,

azt nem tudni, mennyi gyerek van köztük. Önkéntesek ezrei segítik az evakuálást a háború kezdete óta, mivel bár sok család az előtt elmenekül, hogy a háború elérkezne lakhelyéig, olyanok is vannak szép számban, akik maradnak.

A 27 éves Ignatius Ivlev-Yorke május óta végzi ezt a munkát: csapata olyan szervezetekkel áll együttműködésben, amelyek a civileknek biztonságos lakhatást biztosítanak. Videói, melyeket a közösségi médiában tesz közzé, az evakuációs folyamat mellett azt is megmutatják, milyen a frontvonalon élni. Ivlev-Yorke szerint a frontvárosok pincéiben élő emberek közül

sokan súlyos mentális problémákkal küzdenek.

Gyakran hónapokat töltenek együtt áram, víz, gáz vagy friss levegő nélkül, miközben fent dúlnak a harcok.

Szoledarban, egy Bahmuttól keletre fekvő városban, ahonnan az ukrán erők januárban visszavonultak, rábeszélt egy nőt, hogy gyermekével együtt hagyja el a várost. Amikor távoztak, a pincében tartózkodók közül néhányan szidalmazták és elégették a holmiját: ezek a közösségek a háború hónapjai alatt igen zárttá válnak. Véleménye szerint rengeteg oka lehet annak, ha valaki nem akar távozni: van egy idős rokona, akit nem akar hátrahagyni, esetleg állatoktól nem válna el, vagy nem hiszi, hogy lesz neki máshol hely. Akikkel foglalkozik, sokszor már valahonnan elmenekültek, így kerültek Bahmutba.

Az emberek nagyon szegények, nem bíznak az államban és másokban sem. "Úgy érzik, hogy az állam nem törődik velük" – mondta.

Az ukrán kormány havi 2000 hrivnya (19 ezer forint) támogatást nyújt

az evakuáltaknak, valamint szállásokat biztosít számukra.

"Ukrajna nem gazdag ország, nem jóléti állam. Ha jön valaki és azt mondja, hogy minden rendben lesz, csak szállj be az autóba, lesz jövőd, elviszünk külföldre, adunk neked házat és ruhát, akkor azt gondolják, hogy ez baromság. Miért tenne bárki is ilyet? Miért törődne velük bárki is, soha senki nem tette ezt " – mondta.