Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
A vatikáni média által közreadott kép Ferenc pápáról a bíborosok konzisztóriumán a Vatikánban 2022. augusztus 29-én. Két nappal korábban a római katolikus egyházfő előtt húsz új bíboros tette le esküjét.
Nyitókép: MTI/EPA/Vatikáni média

Orosz bejelentés Ferenc pápa béketervéről

Ferenc pápa tervet dolgozott ki az ukrajnai helyzet békés rendezésére, és tárgyalást követel - közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének a katolikus egyházfővel levelezésben álló elnöke a RIA Novosztyi hírügynökség hétfő esti jelentése szerint.

Szevasztyjanov azt állította: a kezdeményezés tartalmazza azt a tézist, miszerint minden konfliktusban egyenlően felelős minden fél. A tervvel a cél a hosszú és igazságos béke, és ezek garanciája a befogadás, a másik kultúrájának és nyelvének tisztelete, valamint az együttműködés minden fél között, ide értve Oroszországot, Ukrajnát és Európát. Mint mondta, prioritás lesz az emberi élet és az egészség megőrzése, valamint az, hogy kívülálló országok ne vegyenek részt a konfliktusban részes felek fegyverrel való ellátásában. Szevasztyjnaov szerint a pápa a Vatikánt javasolja a béketárgyalások helyszínéül.

"Minden háború oka az önzés és a másik fél meghallgatására való hajlandóság hiánya, ezért minden háborúban, minden konfliktusban mindenki hibás - írta Dosztojevszkij. A megbékélés és a kölcsönös megbocsátás alapvető keresztény erény. A Szentszék - a Vatikán - mindenki számára tárgyalási fórum. Róma a béke városa! A tárgyalások célja egy hosszú és igazságos béke mindenki számára" - áll a tervben az orosz tisztségviselő szerint.

Mint mondta, a vatikáni terv a konfliktus megoldása egyetlen módjának a tárgyalásokat ismeri el.

"Mindkét félnek fel kellene hagynia a másik támadásával, tárgyalóasztalhoz ülnie és megvitatnia az álláspontokat. A konfliktusban részt vevő feleket nem láthatják el fegyverrel más országok. A Szentlélek megtalálja a békére vágyók számára azt az algoritmust, amely lehetővé teszi, hogy a konfliktusban részt vevő felek egyike se tekintse magát legyőzöttnek, és egyáltalán ne legyen legyőzött" - idézte a pápát az orosz óhitű ortodoxok tisztségviselője.

Szevasztyjanov vasárnap, ugyancsak a RIA Novosztyinak nyilatkozva azt mondta, hogy a pápa kölcsönös megbocsátásra és tárgyalásra szólította fel az oroszokat és az ukránokat a kiengesztekődés ortodox vasárnapján.

Február 15-én ugyanennek a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy Ferenc pápa szeretné megvitatni Vlagyimir Putyin elnökkel az Oroszország és a Nyugat közötti európai konfrontáció békés rendezésére vonatkozó tervét. Mint mondta, a katolikus egyházfő e célból kész Moszkvába utazni.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×