Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Házak romjai között emberek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban fekvő Barisa falu közelében 2019. október 27-én, miután itt amerikai katonák megölték Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vezetőjét. Donald Trump hivatalosan is bejelentette al-Bagdadi halálát.
Nyitókép: MTI/EPA/Jahja Nemah

"Csak" az Iszlám Állam volt vezetője robbantotta fel magát, a szervezet nem

A megerősített halálhírt követően már be is jelentették a terrorszervezet új vezetőjének nevét.

Felrobbantotta magát az Iszlám Állam (IÁ) nemzetközi terrorszervezet harcosainak volt vezetője, Abu al-Hasszán al-Hásemi al-Kurasi október közepén Szíriában, miután őt és segítőit helyi harcosok bekerítették Dzsaszem városában - mondták el utólag az összecsapásban részt vevő harcosok.

Az értesülést a Reuters brit hírügynökség közölte csütörtökön.

Szerdán az IÁ is megerősítette al-Kurasi halálhírét. Az amerikai hadsereg szerdán azt adta hírül, hogy al-Kurasi a lázadó a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) által az északnyugati Dara tartományban végrehajtott műveletben halt meg.

A tartományt a szíriai hadsereg ellenőrzése alá vonták, miután 2018-ban orosz közvetítéssel létrejött megbékélési megállapodás értelmében Damaszkusz visszakapta az ellenőrzést Dél-Szíriában.

Kurasira és segítőire egy házban lévő titkos rejtekhelyen bukkantak rá - közölték a források, köztük a Szíriai Szabad Hadsereg harcosai, valamint az összecsapásban elhunyt bajtársak hozzátartozói, továbbá Dzsaszem lakosai is.

"A vezető és egyik társa az övére szerelt szerkezettel felrobbantotta magát, miután harcosainknak sikerült megrohamozniuk a rejtekhelyüket" - mondta Szálem al-Horani dzsaszemi lakos és egykori harcos, aki részt vett annak a három háznak az ostromában, ahol az iszlám sejtet felfedezték.

Az FSA támogatást kapott a Nyugattól és az Öböl-államoktól, amíg 2018-ban meg nem vonták a segítséget tőlük. A szervezet harcosai azonban még a térségben maradtak a megbékélési megállapodások után, amelyek értelmében átadták a nehézfegyvereiket, de megtarthatták a könnyűfegyvereiket.

Az Iszlám Állam új vezetője immáron Abu al-Huszein al-Huszeini al-Kurasi

- közölte a csoport szóvivője. Állítása szerint az előd "Isten ellenségeinek elleni harcban" halt meg, de részletekbe nem bocsátkozott.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×