eur:
389.17
usd:
361.99
bux:
68675.43
2024. május 8. szerda Mihály
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: Donald Trump modelljét kellene alkalmazni Ukrajnában is

A külügyminiszert szerint ugyanis a volt amerikai elnök közvetítésével létrejött párbeszédek mozdították elő a közel-keleti béke folyamatot.

Szijjártó Péter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésére érkezve arról számolt be, hogy az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után Trump nevéhez fűződik az első eredményes kezdeményezés, amely valóban közelebb vitt a közel-keleti békéhez.

Szavai szerint az úgynevezett Ábrahám-megállapodások tető alá hozása során az volt a kulcs, hogy az amerikai kormány el tudta érni, hogy olyan országok építették újra a kommunikációs csatornáikat, amelyek hosszú évtizedekig nem tárgyaltak egymással, mivel háborúban vagy legalábbis nagyon súlyos konfliktusban álltak.

"Ez a kulcs Ukrajnában" - szögezte le. "A békéhez teljesülnie kell annak az előfeltételnek, hogy a háborúban álló felek beszéljenek egymással, a kommunikációs csatornák újra jöjjenek létre, tárgyalás nélkül soha nem lesz béke" - tette hozzá.

"Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán is, tehát orosz-amerikai tárgyalásokra van minél előbb szükség" - vélekedett.

"Ukrajnában is akkor lesz béke, ha beszélnek egymással azok, akik egymással szemben állnak"

- mondta.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az ENSZ létrehozásának célja az volt, hogy elősegítse a békét világszinten, így ezt kell napjainkban is szem előtt tartania a világszervezetnek.

És miután az ENSZ Közgyűlésének jelenleg magyar elnöke van, így hazánknak is lehetősége van hozzájárulni a szemben álló felek közötti párbeszéd megindításához - mutatott rá.

A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy Európa ma a második világháborút követő időszak legsúlyosabb biztonsági válságával néz szembe

"Ha még egy biztonsági kockázattal kellene egyszerre szembenéznie az európai kontinensnek, akkor azt már nem gondolom, hogy tudná kezelni" - fogalmazott.

Majd közölte, ezért is nagyon fontos, hogy sikerüljön előrelépést elérni a Közel-Kelet biztonsága terén, a térség instabilitása ugyanis azonnali hatással van Európa biztonságára is, például a terrorfenyegetés és az illegális migrációs hullámok révén.

"A közel-keleti béke és stabilitás Európa alapvető érdeke" - mondta.

Szijjártó Péter ennek kapcsán érintette a globális élelmezési krízis kérdését is, amely jelentős részben az ukrajnai fegyveres konfliktus következménye, mivel a megszakadt ukrán és orosz gabonaszállítások nyomán a világ számos pontján élelmiszerellátási válság alakult ki.

Ahol pedig élelmezési problémák lépnek fel, ott felüti a fejét az erőszak, a terrorizmus, és emiatt újabb bevándorlási hullámok indulhatnak meg - figyelmeztetett.

Hozzátette: ezért is fontos lépés, hogy nemrég átadták Fényeslitkénél, a magyar-ukrán határon azt a vasúti átrakodóterminált, amelynek kapacitása a kétszerese az eddigi legnagyobb ilyen létesítménynek Európában. Itt így óránként 800 tonna gabonát tudnak átrakni, amely folytathatja útját az észak-adriai kikötőkbe, onnan pedig a világpiacra.

Címlapról ajánljuk

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×