Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az ENSZ által bérelt, libanoni bejegyzésű Brave Commander teherhajó 23 ezer tonnányi ukrán gabonával a fedélzetén elindul az ukrajnai Pivdennyi kikötőjéből 2022. augusztus 16-án. Az országot elhagyó teherhajók száma ezzel tizenhatra emelkedett azóta, hogy július végén az ENSZ és Törökország közvetítésével megállapodás született a kikötői blokád feloldására a globális élelmiszerválság enyhítése érdekében.
Nyitókép: MTI/EPA

Vlagyimir Putyin az ukrajnai gabonaexport korlátozását latolgatja

Arra hivatkozva, hogy a szállítmányok nem Afrikába mennek.

Felvetette szerdán a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon elmondott beszédében az ukrajnai gabonaexport korlátozását Vlagyimir Putyin orosz elnök arra hivatkozva, hogy a szállítmányok nem Afrikába, hanem az Európai Unióba mentek.

Mint mondta, az ukrán kikötőkből kifutott 87 hajóból mindössze kettő vette az irányt Afrikába, a 2 millió tonna gabonából 67 000 tonnát szállítottak oda.

Az orosz elnök úgy vélekedett, hogy érdemes lehet korlátozni az ukrajnai gabonaexportot és kilátásba helyezte, hogy a kérdésről konzultál Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

"Számos európai ország ma ugyanúgy gyarmatosítóként viselkedik, ahogy azt a korábbi évtizedekben és évszázadokban tette.

Ismét becsapták a fejlődő országokat, és ezután is ezt fogják tenni" – mondta Putyin, aki szerint az ukrán gabonának csak a 3 százaléka jutott el a fejlődő világba.

Hangot adott álláspontjának, miszerint "ezzel a megközelítéssel a világ élelmezési problémáinak mértéke csak növekedni fog", ami "példátlan humanitárius katasztrófához" vezethet.

Oroszország és Ukrajna Törökország és az ENSZ közreműködésével július 22-én állapodott meg abban, hogy három ukrán kikötőből, köztük Odesszából elszállítják a gabonát. A megegyezésnek köszönhetően a Kommerszant orosz gazdasági lap szerint Ukrajna augusztus végéig egymillió tonna élelmiszert exportált. Az orosz külügyminisztérium korábban kifogásolta, hogy az ukrán kikötőkből élelmiszert szállító hajók útvonala szerinte nem egyeztethető össze az ENSZ vezetésének korábban kinyilvánított céljával, hogy segítsenek a rászoruló afrikai és ázsiai országoknak.

Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nehezményezte, hogy a Nyugat nem szüntette meg azokat a logisztikai szankciókat, amelyek akadályozzák az orosz gabona és műtrágya piacra jutását, így nem teljesíti az Oroszország és az ENSZ közötti memorandum erre vonatkozó részének végrehajtására tett ígéreteit. Lavrov "mesterségesen eltúlzottnak" nevezte azokat a kijelentéseket amelyek az ukrajnai orosz fellépést okolják az élelmiszerpiaci nehézségek kialakulásáért.

A háború gazdasági hatásairól is beszélt Csiki Varga Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában:

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×