Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
326.46
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter bejelentéseket tett Londonban

Magyarország főkonzulátussá bővíti külképviseletét a skóciai Edinburghben, a londoni konzulátus pedig új épületbe költözik - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a V4-brit csúcstalálkozót követően közölte, hogy az intézkedés nyomán könnyebb lesz a kapcsolattartás a Skóciában élő magyarok számára az anyaországgal. A London szívében nyíló, mintegy 600 négyzetméteres konzuli irodában pedig emelt szintű szolgáltatások várják majd az "ügyes-bajos dolgaikat intéző" magyarokat.

Kiemelte, hogy Nagy-Britanniában három helyszínen, Londonban, Manchesterben és Edinburghben is szavazhatnak az április 3-i országgyűlési választáson a magyar választópolgárok, akiket a négy évvel ezelőttihez képest "jelentős mértékben megemelt kapacitással" várnak, hogy minél kevesebbet kelljen sorba állniuk.

"Növeljük a jelenlétünket, tekintettel az itt élő, tanuló, dolgozó magyarokra, illetve a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok egyre aktívabb mivoltára" - fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy

Magyarország és Nagy-Britannia között "erős stratégiai szövetség, sőt barátság van",

a két ország számos kérdésben hasonló álláspontot képvisel, és rendkívül fontosnak tartja a nemzeti szuverenitást.

Szavai szerint a kétoldalú együttműködésből Magyarország sokat profitált az elmúlt időszakban. A brit cégek a hatodik legnagyobb beruházói közösséget alkotják, s nagyjából hatvanezer embert foglalkoztatnak Magyarországon, így nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság tavaly a válság ellenére is rekordévet zárhatott - mondta.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly ötmilliárd euró körül volt, és a magyar kivitel növekedése hozzájárult az elért exportrekordhoz.

Végezetül pedig rámutatott, hogy fontos közös pont még az is, hogy mindkét ország nagymértékben támaszkodik az atomenergiára az energiellátás biztonsága érdekében.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×