Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
317.28
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Hiperszonikus rakétáját próbálgatta Észak-Korea

Úgy tűnik, sikerült javítani a rakéta manőverezhetőségén, ami megnehezíti az elfogását.

A KCNA észak-koreai hírügynökség közlése szerint hiperszonikus rakétával hajtottak végre kísérletet előző nap Észak-Koreában, és a rakéta pontosan el is találta a 700 kilométeres távolságban kijelölt célpontot.

A rakéta 120 kilométeres távolságban oldalirányú mozgást is végzett. Elemzők szerint ez azt jelzi, hogy sikerült javítani a rakéta manőverezhetőségén, ami megnehezíti az elfogását.

Észak-Korea tavaly szeptemberben jelezte először, hogy kísérletet hajtott végre egy újonnan kifejlesztett, Hvaszong-8 elnevezésű hiperszonikus rakétával. A Koreai Munkapárt nyolcadik - tavaly januári - kongresszusán jelentették be, hogy Phenjan - más nagy erejű fegyverek mellett - "rövid időn belül kifejleszt és hadrendbe állít hiperszonikus robbanófejet is".

Dél-koreai szakértők úgy vélik, még sok időbe telik, mire Észak-Korea elsajátítja a hiperszonikus rakétákkal kapcsolatos valamennyi technológiát, hiszen maga az Egyesült Államok sem képes még teljesen hadrendbe állítani egy ilyen jellegű fegyvert.

A hiperszonikus rakétákat gyakran forradalmi újításként emlegetik, mert

viszonylag alacsony magasságon repülnek, és a hangsebesség ötszörösét képesek elérni, azaz óránként nagyjából 6200 kilométert tudnak megtenni.

Elfogásuk éppen ezért igen nehéz a légvédelmi rendszerek számára.

Kim Dzsun Rak, a dél-koreai vezérkari főnökök szóvivője a KCNA által kiadott közlemény után azt hangoztatta, hogy Szöul és Washington közös erővel képesek felderíteni és kezelni az északiak rakétáját.

Az Egyesült Államok, Japán és Kanada elítélte a legújabb észak-koreai rakétakísérletet.

Címlapról ajánljuk

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×