Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Egy motorkerékpár a Harley-Davidson Open Road Festen, Alsóörsön 2017. június 9-én.
Nyitókép: Bodnár Boglárka

A koronavírus miatti lezárások idején nem csak lőtt sebből lett több

Motorbalesetből kevesebb volt, de nem minden kétkerekű járműre ülő számára volt biztonságosabb a közlekedés az Egyesült Államokban.

Az Amerikai Sebészek Kollégiuma összegezte, milyen típusú sérülésekkel találkoztak jellemzően a koronavírus-járvány miatti korlátozások idején: bár helyi különbségek megfigyelhetők ezek előfordulásában, egyértelmű trendek is kirajzolódnak a MedicalXpress cikke szerint.

A több tízezer elemzett, traumatológus bevonását szükségszerűvé tevő eset tanulságait az orvosok szerint egy, a jövőben bekövetkező lezárás esetén lehet majd hasznosítani.

Így alakultak a számok

Kalifornia, Oregon, Florida és Oklahoma egy-egy sürgősségi ellátóközpontjának adatait elemezték: összesen 27 652 eset alapján fogalmazták meg a tanulságokat. Ezek szerint

  • a motorbalesetből eredő sérülések gyakorisága csökkent 12,7 százalékkal,
  • ugyanakkor 23,5 százalékkal több lőtt sebet kellett ellátniuk,
  • a biciklis balesetekből származó sérülések aránya pedig 100 százalékkal nőtt meg.

"Megpróbáltuk felmérni, hogy a koronavírus miatti korlátozások idején tapasztalt országos eltérések befolyásolják-e a trendeket" - mondta Leonardo Alaniz, az Irvine-i Kaliforniai Egyetem harmadéves orvostanhallgatója. Az eredmények alátámasztották a tanulmány hipotézisét - a négy városban található, különböző mértékű pandémiás korlátozásokkal rendelkező traumaközpontok hasonló esetmintákat mutattak.

A sok lőtt seb meglepetés

A szakembereket meglepte a lőtt sebek kapcsán tapasztalt változás: arra számítottak, hogy mivel kevesebb a motorbaleset, a lőtt sebek előfordulási aránya százalékosan nőni fog, viszont nemcsak ez történt meg, hanem darabszámban is több lett az ilyen eset.

A szakemberek szerint érthetők a lezárások idején bekövetkezett, a könnyű sérülésekkel és kerékpárokkal kapcsolatos sérülések tendenciái.

"Az emberek nem mentek igazán nagy távolságokat, mert nem volt hova menni a lezárások alatt, de talán a kerékpárjukat használták, hogy rövid távra közlekedjenek, hogy mozogjanak, és hogy kimozduljanak otthonról"

- mondta Cristobal Barrios, a tanulmány vezető szerzője. 2020 júniusában a kerékpáreladások 63 százalékkal nőttek 2019 azonos időszakához képest az Egyesült Államokban.

Segítség a tervezésben

Barrios szerint ezek az eredmények segíthetnek a kórházi dolgozóknak és a politikai döntéshozóknak abban, hogy jobban fel tudjanak készülni arra, ha a jövőben hasonló korlátozásokra lesz szükség.

"Azért végeztük ezt a kutatást, hogy rávilágítsunk arra, mire számíthatunk egy esetleges következő világjárvány miatti lezárás során, milyen típusú sérülések fordulhatnak elő, mi növekedhet vagy csökkenhet" - mondta.

Barrios szerint az egyik tanulság az, hogy a stressz csökkentésére és a mentális egészségre több erőforrást kell fordítani.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×