Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke az észak-koreai kommunista állampárt nyolcadik kongresszusának tiszteletére tartott katonai díszszemlén Phenjanban 2021. január 14-én.
Nyitókép: -

Szabad az út, módszerváltásba kezdhet az USA Észak-Koreával

Az ENSZ-ben úgy látják, erre most már nagy szükség is volna.

Elérkezett a tartós és tartalmi párbeszéd ideje az Egyesült Államok és Észak-Korea között - jelentette ki szerdán Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) zárt ajtók mögött tartott tanácskozását követően.

Az ENSZ BT rendkívüli ülését az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kezdeményezésére hívták össze annak nyomán, hogy a kommunista ország kedden tengeralattjáróról indított, új típusú ballisztikus rakétát (SLBM) tesztelt.

Thomas-Greenfield hangsúlyozta, hogy Washington felajánlotta Phenjannak az előfeltételek nélküli tárgyalások lehetőségét, illetve világossá tette az észak-koreai vezetés számára, hogy nem viseltet ellenséges szándékkal iránta.

"Észak-Koreának be kell tartania az ENSZ BT határozatait és elérkezett ideje a tartós és tartalmi párbeszédnek, amelynek célja megvalósítani a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését" - jelentette ki az amerikai diplomata újságíróknak nyilatkozva.

Thomas-Greenfield kiemelte, hogy

Joe Biden amerikai elnök kormánya kész komoly diplomáciai erőfeszítéseket tenni.

A legújabb rakétatesztről szólva az amerikai diplomata elmondta, hogy "ez egy újabb felelőtlen provokáció" Phenjan részéről. "Illegális tevékenységekről van szó. Az ENSZ BT számos határozatát sértik, és teljességgel elfogadhatatlanok" - tette hozzá.

Írország, Franciaország és Észtország ENSZ-nagykövetei szintén elítélték a rakétatesztet, amely szerintük illeszkedik Észak-Korea provokációinak sorába. Egyben felszólították a phenjani vezetést, hogy tartsa magát az ENSZ BT által meghatározott korlátozásokhoz.

Az észak-koreai külügyi tárca egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője - akit a KCNA állami hírügynökség idézett - közölte, hogy Washington túlreagálja a nemrég végrehajtott rakétatesztet, egyben pedig megkérdőjelezte az amerikai vezetés párbeszédre vonatkozó ajánlatának őszinteségét. Az illetékes hangsúlyozta, hogy a rakétateszt részét képezte Észak-Korea védelmi képességei erősítését célzó közép- és hosszútávú tervnek, amely viszont nem irányul az Egyesült Államok, sem más országok ellen.

Az észak-koreai szóvivő úgy fogalmazott, hogy Washington túlzóan provokatív lépést tett,

amikor a rakétatesztről úgy nyilatkozott, hogy sérti az ENSZ BT határozatait és fenyegeti a regionális békét és stabilitást. Mint mondta, az Egyesült Államok kettős mércét alkalmaz a rakétafejlesztéseket illetően, ami kétségbe vonja párbeszédre vonatkozó ajánlatának hitelességét.

Az észak-koreai tisztségviselő kijelentette, hogy az Egyesült Államok és az ENSZ BT "sokkal súlyosabb következményekre számíthat", ha a helytelen viselkedést választja. Egyben óva intett attól, hogy Washington és a világszervezet "egy időzített bombával babráljon".

Észak-Koreát 2006 óta egyre szigorúbb büntetőintézkedésekkel sújtották azzal a céllal, hogy megbénítsák a kommunista rezsim nukleáris és ballisztikus rakéta programját. Az ENSZ vonatkozó határozatai egyben tiltják az akár nukleáris robbanófejek hordozására is képes ballisztikus rakéták tesztjét.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×