Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Kína meglepte az Egyesült Államokat hiperszonikus rakétájával

Egy kísérletben csak 40 km-rel tévesztette el a célt, ezt nagyon jó eredménynek tartják a 6200 km/h-ra képes eszköz tekintetében.

Kína előrébb tart az atomfegyverek hordozására is alkalmas hiperszonikus hadászati rakéták fejlesztésében, mint ahogy azt Washingtonban eddig gondolták – írta a Financial Times.

A londoni lap öt, közelebbről nem megnevezett bennfentesre hivatkozva azt írta: Kína augusztusban tesztelt egy ilyen rakétát, amely mindössze 40 kilométerrel vétette el a célt. Ez feltűnést keltett a washingtoni védelmi illetékesek körében, mert nem feltételezték, hogy Peking ennyire előrehaladt ennek a technológiának a fejlesztésében.

A kínai védelmi minisztérium nem kommentálta a Financial Times értesüléseit.

Eddig az Egyesült Államokról és Oroszországról lehetett tudni, hogy hadászati célú hiperszonikus rakétát fejlesztenek. Az észak-koreai állami hírügynökség szeptember utolsó napjaiban számolt be arról, hogy Phenjan is kipróbált egy saját fejlesztésű hiperszonikus rakétát.

Ezt a fegyvertípust gyakran forradalmi újításként emlegetik, mert a hiperszonikus rakéták viszonylag alacsony magasságon repülnek, és óránként nagyjából 6200 kilométert képesek megtenni, ami a hangsebesség ötszöröse. Az elfogásuk éppen ezért igen nehéz a légvédelmi rendszerek számára.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×