eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, a Liga pártszövetség vezetője kezében kereszttel az európai parlamenti választások estéjén tartott sajtóértekezletén a párt milánói központjában 2019. május 26-án.
Nyitókép: MTI/AP/Antonio Calanni

Megvonták Salvini mentelmi jogát

A római felsőház megszavazta Matteo Salvini szenátor, a jobboldali ellenzéki Liga vezetője mentelmi jogának megvonását. A Salvini elleni jogi eljárás az illegális bevándorlókat szállító Open Arms spanyol hajó kikötésének megtiltása miatt indult.

A szenátus 149 tagja Matteo Salvini mentelmi jogának megőrzése ellen szavazott, 147 mellette. A kormánytöbbség pártjai Salvini ellen voksoltak, köztük a Liga egy évvel ezelőtti szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) is.

"Emelt fővel haladok előre. (..) Büszke vagyok arra, hogy megvédtem Olaszországot, ismét ezt tenném, lelkiismeretem tiszta"

- írta Salvini, aki belügyminiszterként tiltotta meg a hajó kikötését Lampedusán.

A szavazást megelőző felszólalásában Salvini felidézte az Open Arms Líbia és a Dél-Olaszország közötti útját. Hangsúlyozta, hogy a tavaly nyári kikötőlezárás ellenére a spanyol hajó mindenáron Olaszországban akart kikötni.

Ezt bizonyítja, hogy többször elutasította Spanyolország segítségét. "Nem mentésről volt szó, az Open Arms tudatosan megsértette a törvényeket" - hangoztatta Matteo Salvini.

Kiemelte, hogy a hajó feltartóztatásával a Liga akkori kormányszövetségese, az Öt Csillag Mozgalom és a miniszterelnök, Giuseppe Conte is egyetértett.

Salvini kijelentette: a kormánytöbbség a bíróság elé állítással, politikai perekkel akarja őt és a jobboldalt gyengíteni.

"Nem félünk tőletek. Az egyetlen bíróság, amely ítéletet mondhat felettem, az az olasz nép, a választók" - mondta Matteo Salvini.

Megjegyezte, hogy tavaly júliushoz képest hatszor több migráns érkezett, és az év eleje óta Olaszországba érkező több mint 12 ezer bevándorló több mint fele tunéziai és bangladesi, vagyis gazdasági bevándorló.

"A kikötők lezárásával csökkentettük a tengerbe fulladók számát. A nyitott kikötők politikáját folytatók kezéhez a tengeren meghaló emberek vére tapad" - jelentette ki.

"Mi úgy gondoljuk, hogy legfőbb kötelességünk az olaszok védelme, a számukra biztosított otthon, munka és nyugdíj, miközben a kormány ugyanezt a migránsoknak adja" - mondta Matteo Salvini.

Az Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet hajójának érkezése, fedélzetén 164 migránssal, egybeesett a tavaly nyári kormányválsággal. Az Open Arms kikötését - 19 nap után - a szicíliai Agrigento ügyésze engedélyezte augusztus 20-án, miközben Giuseppe Conte miniszterelnök benyújtotta lemondását, és ezzel megszűnt az Öt Csillag Mozgalom és a Liga kormánya.

Az ügyészség tavaly ősszel a volt belügyminiszterrel szemben vizsgálatot indított, többek között hivatali hatalommal való visszaélés, személyi szabadság korlátozása, nemzetközi konvenciók megsértése címén. A szenátus mentelmi bizottsága május 26-án nem javasolta Salvini mentelmi jogának felfüggesztését. A kérdésben azonban a felsőház mondta ki a végső szót.

Ez a harmadik felvonás

- írta az olasz sajtó arra utalva, hogy ez a harmadik olyan, illegális bevándorlókat szállító hajó, amelynek ügyében felmerült a volt belügyminiszter mentelmi jogának megvonása. A Diciotti hadihajó esetében az akkor még szövetséges M5S kiállt Matteo Salvini mellett.

A szintén olasz hadihajóhajó, a Gregoretti esetében megvonták Salvini mentelmi jogát, és októberben kell meghallgatásra jelentkeznie az ügyészségen. Az Open Arms ügye annyiban eltérő, hogy külföldi felségjelzésű és civil hajóról van szó.

A mentelmi jog megvonása nem jelenti Matteo Salvini automatikus bíróság elé állítását, erről majd az illetékes vizsgálóbíró dönt az ügyészségi munka alapján. Salvini korábban kijelentette, nem egyedül jár majd a bíróságra, viszi magával Giuseppe Contét is, mivel a hajók feltartóztatása a kormány közös döntése volt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×