Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Koronavírus - csupa jó hírek jönnek a Balkánról

Montenegróban két napja egyetlen új koronavírus-fertőzöttet sem regisztráltak, Koszovóban pedig az utóbbi 24 órában csak egy fertőzöttet vettek nyilvántartásba.

Szerbiában az utóbbi 24 órában 9791-ről 9848-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma.

A nyugat-balkáni országban csütörtöktől megszűnt a kijárási tilalom, így az államvezetéssel elégedetlen emberek egy része azonnal tiltakozásba kezdett a köztársasági elnök ellen, és sípszóval, valamint

lábosok ütögetésével

adtak hangot elégedetlenségüknek az elnöki palota előtt. A néhány száz tüntető szerint a szükségállapotot Aleksandar Vucic államfő arra használta ki, hogy még inkább megerősítse hatalmát, és csökkentse a demokráciát az országban. A tiltakozók többsége a helyszínen lévő újságírók beszámolói szerint viselt ugyan maszkot és kesztyűt, a kétméteres távolságot azonban nem tartotta be.

Az ellenzék egy része a június 21-re tervezett általános választások bojkottját jelentette be,

mert "nem akar részt venni Aleksandar Vucic színjátékában".

Észak-Macedóniában csütörtökről péntekre 1539-ről 1572-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Szkopje kedvezményes hitelekkel támogatja a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat, hogy a koronavírus-járvány okozta terheket könnyebben viseljék. Egyes elemzők szerint viszont az állami támogatás túl kevés és túl későn jött ahhoz, hogy valóban megmentse a vállalkozásokat. Emellett a sajtóban megjelent információk szerint a vállalkozásoknak a járvány elején ígért 4,7 millió eurós támogatásból még senki nem részesült.

Koszovóban egy nap alatt eggyel, 860-ról 861-re nőtt a fertőzöttek száma. Járványügyi szakértők szerint a napokban megtörténhet, hogy egyáltalán nem jelentenek új esetet, és hamarosan teljesen eltűnik a SARS-CoV-2 vírus az országban.

"Nyolc héttel a vírus megjelenése után megkezdődik a visszaszámlálás nulláig"

- fogalmazott Valbon Krasniqi járványügyi szakember a koszovói közszolgálati televízióban csütörtök este. A járványt az emberek fegyelmezettségének és az egészségügyben dolgozók szakértelmének köszönhetően győzte le az ország - tette hozzá.

Bosznia-Hercegovinában péntekre 1987-ről 2027-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A koronavírus-járvány lanyhulása láttán, a boszniai választási bizottság október 4-re tűzte ki a helyhatósági választásokat. A szerbek és bosnyákok megosztottságáról ismert Mostarban azonban ezúttal sem tartanak választást. A dél-boszniai településen 2008 óta nem tartottak voksolást, mert a helyi szerb és bosnyák vezetés nem tudott megállapodni abban, hogyan is kell alkalmazni a hatalom elosztására vonatkozó 2010-es alkotmánymódosítást. Az Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly októberi döntésében fél évet adott Boszniának arra, hogy úgy módosítsa a szükséges jogszabályokat, hogy azok Mostarban is alkalmazhatók legyenek. Erre azonban nem került sor, a boszniai képviselőház ugyanis a koronavírus-járvány miatt már két hónapja nem ülésezett.

Montenegróban két napja nem jelentettek új esetet, a fertőzöttek száma 324. A járvány kitörésekor háromhónapos moratóriumot jelentettek be a hiteltörlesztésekre. Ez május végén lejár, a montenegrói központi bank azonban új lehetőségeken gondolkodik, mivel lehetne támogatni a gazdaságot és az embereket, a tervek között főként kedvezményes hitelek szerepelnek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×