Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.61
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A jokohamai kikötőben karantén alá vont Diamond Princess amerikai óceánjáról forgatnak tudósítást 2020. február 13-án. A luxushajón, amelyen három magyar állampolgár dolgozik, újabb 44 emberben mutatták ki a tüdőgyulladást okozó új koronavírust, és ezzel 219-re emelkedett a fertőzöttek száma. A fedélzeten mintegy 3700 embert tartanak megfigyelés alatt két héten keresztül, a fertőzötteket kórházakba szállították, az idős utasokat pedig önkéntes alapon evakuálják.
Nyitókép: MTI/AP/Jae C. Hong

Koronavírus: elhunyt a Diamon Princess két japán utasa

Ezzel háromra emelkedett a Kínából kiindult járványban elhunytak száma Japánban. Egy beteg elhunyt Dél-Koreában is.

Meghalt a Diamond Princess brit üdülőhajó 2 japán, az új típusú koronavírussal megfertőződött utasa. A 87 éves férfi és a 84 éves nő azt követően halt meg, hogy kórházba szállították őket – számolt be az NHK japán közszolgálati televízió kormányforrásokat idézve. Ezzel háromra emelkedett a Kínából kiindult járványban elhunytak száma Japánban. A két utas egy nappal azután halt meg, hogy a kéthetes jokohamai karantén lejárta után hatóságok megkezdték az utasok elengedését.

Csütörtökön bejelentették azt is, hogy egy japán járványügyi szakértő eltávolította a világhálóról azokat a videókat, amelyben bírálta a Diamond Princessen tapasztalt állapotokat. Ivata Kentaro, a Kobe Egyetemi Kórház orvosprofesszora bocsánatot kért azért, mert angol és japán nyelvű, több százezres nézettségű videói zavart keltettek. Ivata maga is járt a hajón kedden, ahol azt tapasztalta, hogy nem volt elkülönített, a fertőzöttek számára létesített zóna, illetve a nem fertőzöttek számára fenntartott övezet.

Az orvos kaotikusnak nevezte a helyzetet.

A videók megjelenését követően Kató Kaconobu japán egészségügyi miniszter és Szuga Josihide, a kormány főtitkára és szóvivője elutasította a professzor kritikáját. Kiderült az is, hogy Ivatát ugyan felengedték a hajóra, de aztán elküldték, mert nem azt tette, ami a feladata lett volna.

Dél-Koreában bejelentették, hogy jelentősen megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, és elérte a 104-et. A betegségbe belehalt egy ember, ő a vírus első dél-koreai halálos áldozata.

Az elmúlt napokban a legtöbben az ország délkeleti részén fekvő Tegu városában betegedtek meg. A hatóságok azt feltételezik, hogy a fertőzés egy helyi egyházközösségben ütötte fel a fejét. Az egyik hívőnél, egy 61 éves nőnél ugyanis a héten korábban már kimutatták a betegséget, és egy előzetes helyi felmérésben a mintegy ezer emberből, aki a templomot felkereste, 90 a koronavírusra utaló tünetekről számolt be.

A 2,5 milliós Tegu Dél-Korea negyedik legnépesebb városa. A település 22 víruskezelő központjába 24 orvost vezényeltek át. A hatóságok továbbra is sárga szinten, a harmadik legmagasabban tartják a járványkészültséget, és a lakosságot arra kérték, hogy lehetőleg maradjanak otthon, kerüljék a nyilvános helyeket. Továbbra sem világos, hogy az országba hogyan jutott be a fertőzés.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, a 11 millió lakosú Vuhanban. Kínában több mint 74 ezer megbetegedést regisztráltak a hatóságok, a legtöbb fertőzést a járvány gócpontja környékéről jelentették. A halálos áldozatok száma a legfrissebb adatok szerint 2118. Kínán kívül is több mint 20 országban felütötte a fejét a koronavírus okozta tüdőgyulladás, ezekben – beleértve az üdülőhajókat is – már közel ezer embert betegedett meg.

A szárazföldi Kínán kívül nyolcan haltak meg a betegségben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×