Infostart.hu
eur:
386.25
usd:
331.04
bux:
118375.79
2026. január 13. kedd Veronika

A NATO kibővíti iraki kiképző misszióját

A NATO-tagországok arról egyeztek meg, hogy a katonai szövetség átveszi az iraki katonák és biztonsági erők képzési feladatainak egy részét az Egyesült Államok vezette koalíciótól - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a szövetséges országok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásának első munkanapját követően szerdán.

A képzési feladatok átvételéhez nem feltétlenül szükséges a misszióban részt vevő katonák számának növelése - szögezte le a főtitkár. Figyelmeztetett: a tartósnak bizonyult erőszak és instabilitás sok szenvedést okoz a Közel-Kelet térségében, amely hozzájárul a menekültválság kiszélesedéséhez, valamint a terrorizmus okozta fenyegetést is táplálja. A misszió kibővítése elengedhetetlen annak eléréséhez, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ne tudjon visszatérni és megerősödni a területen - húzta alá.

Elmonda, a NATO Irak kérésére tartja fenn képzési misszióját. A katonai szövetség csak akkor és addig marad Irakban, ameddig azt a kormány is így akarja - tette hozzá.

Stoltenberg Afganisztánnal összefüggésben arról számolt be, hogy a védelmi miniszterek egyetértettek azon békés erőfeszítések támogatásában, amelyek előkészíthetik az utat az afgán felek között létrejövő tárgyalásokhoz. A kormányellenes muzulmán tálib felkelőknek ehhez azonban bizonyítaniuk kell, hogy hajlandóak és képesek az erőszak megfékezésére - húzta alá.

A miniszterek megállapodtak, hogy tovább vizsgálják, mi továbbit tehetne a NATO a terrorizmus visszaszorítása, valamint térség biztonsága és stabilitása érdekében, megteremtve azzal a tartós béke feltételeit - tette hozzá a főtitkár.

Végzetül arról tájékoztatott, hogy a miniszterek szerda esti munkavacsorájuk keretében megbeszélést folytatnak a NATO és az Európai Unió közti együttműködésről. A miniszteri találkozón első alkalommal vesz részt Josep Borrell, az Európai Unió (EU) új kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×