Infostart.hu
eur:
362.55
usd:
317.31
bux:
151995.1
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Évek óta nem történt ilyen Németországban

Németország hazai összterméke 0,2 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságában legutóbb több mint három éve, a 2015 január-márciusi időszakban regisztráltak visszaesést negyedéves összevetésben. Elemzők kisebb, 0,1 százalékos csökkenésre számítottak.

Az idén eddig rendre nőtt a német gazdaság teljesítménye

  • az első negyedévben 0,4 százalékkal,
  • a második negyedévben 0,5 százalékkal.

A Destatis előzetes adatai alapján a július-szeptemberi időszakban történt

visszaesés főleg külgazdasági tényezőknek tulajdonítható:

az export csökkent a második negyedévhez képest, az import pedig növekedett. A belgazdasági folyamatok vegyes képet mutatnak, a beruházások bővültek és az építőipar teljesítménye is nőtt, de a háztartások fogyasztási kiadása csökkent, az állami kiadások pedig minimális mértékben haladták meg a második negyedévi szintet - áll a Destatis közleményében.

A német sajtóban ismertetett első elemzői magyarázatok szerint a gyenge teljesítményt elsősorban az okozta, hogy az autóiparban nehezen halad az átállás az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP). A Volkswagen csoport dízelbotránya nyomán bevezetett WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedures - világszinten összehangolt könnyűjármű-tesztelési eljárások) miatt meg kell újítani a típusengedélyeket, ami a vártnál lassabb folyamat, így egy sor modell értékesítését szüneteltetik.

Éves összevetésben nőtt a német gazdaság, teljesítménye 1,1 százalékkal haladta meg a 2017 harmadik negyedévében elért szintet. Elemzők nagyobb, 1,3 százalékos növekedésre számítottak.

A Destatis adatai szerint a harmadik negyedévi hazai összterméket 45,04 millió munkavállaló állította elő a 82,8 millió lakosú országban. A foglalkoztatottak száma első alkalommal lépte túl a 45 milliós küszöböt Németország 1990-ben végrehajtott újraegyesítése óta. A foglalkoztatottak száma 556 ezerrel, 1,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Több diplomáciai csörte is zajlott Ukrajna és Magyarország közt az elmúlt napokban, főleg a Kárpáti Nyolcak nevű társulás és a Naftogaz üzemanyag-tárolója miatt. A két ország vezetői nyilvános platformon szócsatáznak. Közben folytatódnak a harcok Donyeckben: Dobropillja orosz bekerítés szélén áll, ezt a várost használták hídfőállásnak az ukrán erők a pokrovszki harcokban. Tegnap felszólította Donald Trump elnök Putyint arra, hogy fejezze be a háborút. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×