Infostart.hu
eur:
385.46
usd:
330.9
bux:
119702.49
2026. január 14. szerda Bódog

Külföldieket toboroz a német sereg

Külföldi, európai uniós állampolgárok felvételét mérlegeli a német hadseregbe a berlini védelmi minisztérium a haderőnél évek óta fennálló létszámhiány megoldásaként - jelentette a hétvégén a német sajtó.

"A német honvédség felnőtté válik. Ehhez képzett emberekre van szükség. Ehhez minden lehetséges opciót mérlegre fogunk tenni" - erősítette meg a védelmi minisztérium az Augsburger Allgemeine című bajor lap értesülését a ZDF német közszolgálati televíziónak. A ZDF honlapján megjelent beszámoló szerint az elképzelés már a védelmi tárca 2016-os úgynevezett fehér könyvében is szerepelt, és most a hadkiegészítési stratégia újragondolásakor vetődött fel ismét.

A ZDF-nek nyilatkozó Erich Vad biztonságpolitikai szakértő szerint jó és helyes, hogy a védelmi tárca új, gyakorlatias megoldásokon gondolkozik, mert

a Bundeswehr évek óta súlyos problémákkal küzd a toborzás terén.

Két héttel ezelőtt a Bild című német tömeglapnak sikerült megszereznie a védelmi minisztérium egyik bizalmas jelentését, melyből az derült ki, hogy a német hadsereg a teljesítőképessége határára ért, jelenleg nem tud a mostaniak mellett további feladatokat vállalni, és minden haderőnemnél problémát okoz a létszámhiány.

Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×