eur:
393.74
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Békeimára hívta Ferenc pápa a közel-keleti egyházak vezetőit Bariba

A közel-keleti békéért tart közös imát Ferenc pápa a térség keresztény egyházainak és közösségeinek vezetőivel a dél-olaszországi Bari városában szombaton, ahol a katolikusok és ortodoxok által is tisztelt Szent Miklós ereklyéit őrzik.

A Vatikán által közzétett program szerint Ferenc pápa a Szent Miklósról elnevezett bazilika előtt várja majd a pátriárkák érkezését.

Az egyházi vezetők együtt vonulnak Szent Miklósnak a bazilika kriptájában őrzött ereklyéihez, ahol mécsest gyújtanak. Ezt követően a katolikus egyházfő és a keresztény egyházi vezetők busszal Bari tengerparti sétányára mennek, ahol közös imát tartanak a közel-keleti békéért, majd visszatérnek a Szent Miklós-bazilikába és zárt ajtók mögött tanácskoznak.

A néhány órás találkozót Ferenc pápa hívta össze. A moszkvai pátriárkátus képviseletében jelen lesz Hilarion volokolamszki metropolita, a moszkvai pátriarkátus külső egyházi kapcsolatok osztályának vezetője. A találkozón részt vesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárkátus apostoli adminisztrátora, aki a zárt megbeszélésen a bevezető beszédet tartja, a koptok pápájának tartott II. Tavadrosz pátriárka, valamint II. Theodórosz alexandriai görög pátriárka.

Bari a katolikus Olaszországban az ökumenizmus jelképes helyszíne. "Bari híd a kereszténység két - nyugati és keleti - tüdeje között" - mondta egykor II. János Pál pápa.

A 270 és 343 között élt myrai püspök, Szent Miklós tisztelete a katolikusok és ortodoxok között is elterjedt. A szent ereklyéit Bariban őrző bazilika az ortodox hívők ismert zarándokhelyének számít. A bazilikát az orosz cári család építette 1913-ban a Bariba érkező ortodox zarándokok számára, később a város tulajdonába került, 2012-ben XVI. Benedek pápa szolgáltatta vissza a moszkvai pátriárkátusnak.

Ferenc pápa nem először rendez imanapot a közel-keleti békéért. 2013 szeptemberében a római Szent Péter téren mondott imát a szíriai háború befejezéséért.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×