Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Phenjan, 2018. április 21.A KCNA észak-koreai hírügynökség által közreadott kép Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőről, a párt központi bizottságának plenáris ülésén Phenjanban 2018. április 20-án. Kim Dzsong Un április 21-én bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. (MTI/EPA/KCNA)
Nyitókép: -------------------

Kinél van Kim távollétében a "nukleáris indítógomb"?

Amikor Donald Trump amerikai kedden találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel a hidegháború utáni időszak talán legfontosabb, nukleáris kérdésekkel foglalkozó összejövetelén, az amerikai elnök csaknem az egész idő alatt összeköttetésben lesz az amerikai arzenállal.

Kevesebbet tudni arról, hogy Kim Dzsong Un, egy vadonatúj nukleáris hatalom vezetője miként tartja ellenőrzése alatt a maga arzenálját, amikor távol van országától - írta a Reuters hírügynökség.

Kim azzal kezdte az évet, hogy közölte a világgal: "a nukleáris nyomógomb mindig az irodám asztalán van", amit széles körben úgy értelmeztek , hogy Kim arra célzott, személyes ellenőrzést gyakorol Észak-Korea nukleáris arzenálja fölött.

Trump a Twitteren vágott vissza, közölvén, hogy "nekem is van nukleáris indítógombom, amely sokkal nagyobb és hatékonyabb mint az övé, s az én gombom működik".

Amikor a két vezető Szingapúrban találkozik a nagy téttel bíró eszmecserén,

Trumpot szokás szerint kíséri a vezérkar egyik embere, cipelvén a "gombot", a csapásmérésre felhatalmazást adó berendezést.

Észak-Korea a világ egyik legelszigeteltebb állama, s a parancsnoki lánc, valamint a nukleáris létesítmények fölötti ellenőrzés egy szűk, áthatolhatatlan körön belül működik.

A 2011-ben hatalomra jutó Kim épphogy megkezdte külföldi útjait. Kétszer volt Pekingben, s a dél-koreai elnök ösztönzésére rövid időre átlépte az Észak-Koreát Dél-Koreától elválasztó demarkációs vonalat. Szingapúr messze a legtávolabbi ismert pont, ahová elutazott hatalomra jutása óta.

Az Észak-Koreával behatóan foglalkozó elemzők úgy vélik, hogy

Kim Dzsong Un aligha ment volna el Szingapúrba, ha nem lenne tudatában az arzenál biztonságosságának, s annak, hogy képes elrendelni bevetését.

"Nem tudjuk, mennyire fejlett Észak-Korea zárt kommunikációs rendszere, nyitott kérdés, hogy könnyen elérhető-e a parancsnokság szingapúri tartózkodása alatt" - mondta Andrew O'Neill, az ausztráliai Griffith Egyetem szakértője. "Az Észak-Korea nukleáris létesítményei fölötti parancsnoklás, az ellenőrzés, a kommunikáció, a hírszerzés magas fokú centralizáltságra épül, amelynek középpontjában a döntéshozó Kim Dzsong Un helyezkedik el, s elképzelhetetlen, hogy Kim ne legyen biztonságosan elérhető egy esetleges bevetés elrendelésére, ha kell" - tette hozzá ugyanez a szakértő.

Kim valószínűleg észak-koreai bizalmi embereinek egy csoportjára testálta rá az arzenál felügyeletét, köztük az időnként különleges ügyekkel is megbízott Cso Rjong He-re, aki kikísérte a repülőtérre a Szingapúrba tartó Kim Dzsong Unt - vélte Michael Madden, észak-koreai személyi kérdésekkel foglalkozó szakember.

"Kim távolléte alatt felhatalmazást adhat vagy jóváhagyhat nukleáris csapást" - közölte Madden. A rakétakilövéseknek megvan a maguk forgatókönyve. Megbízható személyek gyakorolják az ellenőrzést a vonalas telekommunikációs "forródrótok" felett, s

valószínűleg van egy kódrendszer az érintett, ballisztikus rakéták felbocsátására alkalmas rendszerek aktiválására.

"Csak bizonyos kijelölt létesítményeknél lehet a kommunikációs rendszereket működésbe hozni" - mondta Madden.

Számos kérdés megválaszolatlan marad, beleértve azt is, rendelkeznek-e az észak-koreaiak eléggé robusztus kommunikációs rendszerekkel, hogy biztosak legyenek abban: senki sem esik pánikba és nem indít el támadást - vélekedett Vipin Narang, a Massachusetts Institute of Technology műszaki egyetem egyik professzora.

"Nem valószínű, hogy a parancsnoki és az ellenőrzési struktúra Kim távollétében elég megbízható ahhoz, hogy az észak-koreai vezető képes legyen kétséget kizáróan felhatalmazást adni rakétafelbocsátásokra, vagy azok leállítására" - vélekedett a professzor, aki szerint ez azért van, mert Észak-Korea valószínűleg úgy alakította ki nukleáris erejét, hogy lehetővé váljon rakétafelbocsátások gyors engedélyezése, ellensúlyozandó egy első csapás kockázatát az Egyesült Államok részéről.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×