Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Trump: legyen inkább újabb kormányzati leállás

Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében.

Az elnök a Fehér Házban a rendfenntartó erők képviselőivel és kongresszusi politikusokkal tartott találkozóján fejtette ki álláspontját.

A bevándorlási törvényjavaslatra utalva leszögezte: "Ha nem intézzük el ezt a dolgot, szívesebben venném, ha a kormányzati hivatalokat bezárnák". Majd ismét azt hangsúlyozta:

a demokratáknak el kell fogadniuk a szigorúbb határvédelmi intézkedéseket annak érdekében, hogy gátat vessenek az illegális bevándorlásnak.

"Ha be kell zárnunk a kormányhivatalokat, mert a demokratákat nem érdekli a biztonság (...), és nem akarják gondját viselni katonáinknak, akkor legyen inkább újabb kormányzati leállás" - fogalmazott.

Közben azonban a kongresszusban a politikusok optimistábban nyilatkoztak. A szenátus republikánus és demokrata párti vezetői kedden délután közölték: közel a megállapodás, amelynek révén két évre megszavaznák a kormányzat működéséhez szükséges finanszírozást, úgy, hogy az igenlő voksot a demokraták nem kötik a bevándorlási törvénnyel kapcsolatos javaslataik elfogadásához. Kedd délután Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője bejelentette: Donald Trump kedden találkozott Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettessel, és megvitatta vele azt feljegyzést, amelyet a demokraták állítottak össze, válaszként a republikánusok múlt héten nyilvánosságra hozott jelentésére a Szövetségi Nyomozó Irodáról (FBI).

A republikánusok által a múlt héten nyilvánosságra hozott dokumentum arról szól, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányban az FBI - megtévesztve az illetékes bíróságot - jogellenesen figyelte meg, hallgatta le Donald Trump kampánycsapatának egyes tagjait, azzal a céllal, hogy megakadályozza Trump elnökké választását.

A képviselőház illetékes bizottsága hétfőn szavazta meg, hogy a demokraták is nyilvánosságra hozzák a saját feljegyzésüket az üggyel kapcsolatban.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×