eur:
394.11
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Megrázó képek a tajvani földrengésről

Megrázó képek a tajvani földrengésről

Heten vesztették életüket, 254-en sérültek meg, és 88-an tűntek el a keddi földrengésben Tajvan keleti részén az újabb jelentések szerint. A mentőcsapatok 224 embert menekítettek ki a romok alól. A földrengés 6,5-ös erősségű volt.

Az ország keleti részén található Hualien megyét megrázó földmozgás több épületben okozott kárt az azonos nevű székvárosban.

Az áldozatok közül négyen egy összeomlott, tizenkét emeletes tömbház alatt lelték halálukat. Egy halottat a Marshal Hotel romjai alól húztak ki.

Kétszáz háztartás áram nélkül maradt, 35 ezer háztartásban pedig nincs víz - közölte a tűzoltóság.

Kína kész mentőcsapatokat küldeni a szigetre - jelentette be Csang Cse-csün tajvani ügyekért felelős kínai illetékes. Csang a kínaiak együttérzéséről biztosította a tajvaniakat. A földrengésben több kínai állampolgár megsérült.

A helyi meteorológiai szolgálat szerint a földrengés epicentruma Hualientől több mint 18 kilométerre, a tengeren, fészke pedig 10 kilométeres mélységben volt. A rengés egyes térségekben különösen intenzíven érezhető volt, Hualien külvárosában és Nanaóban elérte a legmagasabb, hetes fokozatot az intenzitási skálán. A földmozgást szerda délelőtt 9 óráig 26 utórengés követte, ezek közül több meghaladta az 5-ös erősséget.

Február 4-e óta több mint 100 földrengés rázta meg a térséget, és szakértők a következő hetekben továbbiakra számítanak.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×