eur:
388.78
usd:
362.01
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
Sajátos nagypolitikai verseny zajlik Szíriában

Sajátos nagypolitikai verseny zajlik Szíriában

Egy orosz tábornok és két másik magas rangú tiszt vesztette életét egy szíriai támadásban. Az orosz védelmi minisztérium szerint az Iszlám Állam harcosai intéztek váratlan rajtaütést egy parancsnoki pont ellen.

Az orosz védelmi minisztérium szerint Valerij Aszapov altábornagy Deir el-Zor szíriai város közelében vesztette életét. Az Iszlám Államnak tulajdonított váratlan aknatámadásban egy orosz rádióadó és a lenta.ru oldal szerint két ezredes is meghalt.

A hivatalos verzió szerint Aszapov katonai tanácsadó volt, aki a szíriai kormányhadsereget segítette a város visszafoglalásárért folyó offenzívában. A hétvégén ugyanakkor orosz páncélozott harci járművet és teherautókat láttak a környéken.

Az iraki határhoz közeli városban még tartják magukat az Iszlám Állam fegyveresei.

A csatában elesett tábornokra magas poszthumusz kitüntetés vár – közölték Moszkvában.

Korábban a RIA Novosztyi hírügynökség arról számolt be, hogy egyik újságírójára aknavetővel lőttek a város déli határánál. A repeszek felsértették a riporter kocsiját, de az újságíró bántódás nélkül megúszta.

Deir el-Zort az Oroszország által támogatott szíriai kormányerők és az Egyesült Államok által támogatott ellenzéki csapatok is ostromolják és

gyakorlatilag versenyeznek azért, hogy ki vonul be hamarabb.

A BBC szerint a most meghalt Aszapov tábornok feketelistán lehetett – a szankciókat Ukrajna vezette be a Krím-félsziget elcsatolása és a dél-kelet ukrajnai harcok miatt.

Az ukrán titkosszolgálat szerint Aszapov korábban az önhatalmúlag kikiáltott szakadár ukrajnai köztársaságok területén tartózkodott és saját maga irányította az egyik lázadó egységet.

A lenta.ru korábban felvetette, hogy Aszapov halálához „árulás” vezethetett. Kérdéses ugyanis, hogy hogyan juthattak közel vagy hogyan szerezhették meg a dzsihadisták a parancsnoki poszt koordinátáit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
A legnagyobb ukrán városok bevételét tervezi a csecsen elnök, merénylet készült Zelenszkij ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

A legnagyobb ukrán városok bevételét tervezi a csecsen elnök, merénylet készült Zelenszkij ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Ramzan Kadirov csecsen elnök Vlagyimir Putyin újabb elnöki beiktatása után felvázolta terveit a következő egy hónapra, amelyben ukrajnai nagyvárosok bevétele is szerepel – derül ki az orosz TASZSZ hírügynökség cikkéből. Merényletet tervezett két orosz titkosügynök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen, az akciót az ukrán állambiztonsági szervezet, az SzBU meghiúsította – írja a Sky News. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×