Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Trump komoly üzenetet küldött

Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtotta Észak-Koreát.

Donald Trump amerikai elnök New Yorkban elmondta, hogy az általa elrendelt büntetőintézkedések olyan magánszemélyeket, vállalatokat és pénzintézeteket céloznak, akik, illetve amelyek a többi között a textilipari, halászati, kézműipari és információs technológiai ágazatokban folytatnak kereskedelmet Észak-Koreával.

Trump szerint emellett az amerikai kormányzat szankciókkal fenyegette meg a phenjani rezsimmel folytatott kereskedelmet pénzelő külföldi bankokat is.

"A külföldi bankoknak világos választási lehetőségük lesz, velünk vagy Phenjannal üzletelnek"

- hangoztatta az amerikai elnök Abe Sindzó japán kormányfővel és Mun Dzse In dél-koreai államfővel tartott csütörtöki munkavacsoráján.

A büntetőintézkedések emellett az észak-koreai hajózást, illetve a kommunista állam teljes kereskedelmi kapcsolatrendszerét is érintik majd. Trump szerint a kínai központi bank már utasítást adott a kínai kereskedelmi bankoknak, hogy függesszék fel az üzleti kapcsolataikat Észak-Koreával.

Az amerikai elnök hangsúlyozta: az intézkedések célja, hogy elvágják a phenjani rezsim atomprogramját lehetővé tevő pénzügyi forrásokat. Trump emellett Phenjan elleni további lépésekről is egyeztetni akar Japánnal és Dél-Koreával. Ugyanakkor arra az újságírói kérdésre, hogy lehetséges-e még a párbeszéd Észak-Koreával, úgy válaszolt: "Miért is ne?"

Abe Sindzó támogatásáról biztosította a szankciókat, amelyek szerinte a nyomásgyakorlás újabb fokozatát jelentik az észak-koreai vezetéssel szemben.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Az emberek találkozására lehetőséget adó szociális infrastruktúra (például könyvtár, kávézó, sétálóutca, vasútállomás) szerepe egyéni és társadalmi szinten is jelentős: elősegítheti a társadalmi kohéziót, a jobb életminőséget, az egészséget, vagy az elmagányosodás ellenszere is lehet. Cikkemben a szociális infrastruktúraként működő helyek átalakulását és az azokra ható tényezőket mutatom be, különös tekintettel a digitalizáció és a Covid okozta hatásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×