Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

A spanyolországi merényletek miatt nyolc embert gyanúsítanak

Elfogott a katalán rendőrség péntek reggel egy harmadik személyt a barcelonai és a cambrilsi merényletekkel kapcsolatban a katalóniai Girona tartománybeli Ripollban.

A spanyol rendőrség a barcelonai gázolás után átfogó műveletet indított a felelősök kézre kerítésére. Az eddig őrizetbe vett három embernek állítólag a szerda éjjeli alcanari robbanáshoz is köze volt. Ebben egy ember meghalt, egy pedig megsebesült. Josep Lluís katalán rendőrfőnök úgy tudja, hogy az alcanari ház bérlői éppen robbanóeszközök készítésével kísérleteztek.

Az elfogottak egyike az észak-afrikai spanyol exklávéból, Melillából származik, és közvetlenül érintett az alcanari robbanásban. Egy másik embert Ripollban vettek őrizetbe, ő lehetett az, aki kibérelte a barcelonai gázolásban használt járművet. Harmadik társukat szintén Ripollban kapták el.

Egy igazságügyi forrás elmondta: a spanyol hatóságok azt feltételezik, hogy összesen nyolcan vehettek részt a barcelonai gázolás megszervezésében. A forrás szerint a szélsőségesek gázpalackokkal is akartak robbantani a merényletben.

"Elsődleges célunk az, hogy felfedjük ezeknek az embereknek a kilétét, hogy bizonyítékot találjunk, és megmutassuk, hogyan kapcsolódnak egymáshoz azok, akik kibérelték a kisteherautót, és azok, akiknek sikerült megszökniük" - mondta Joaquím Forn katalán kormányzati tisztségviselő.

Egy feltételezett dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott Barcelona központjában csütörtök délután, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Legkevesebb 13 ember meghalt, a sérültek száma legalább 88, az áldozatok közül sokan külföldi állampolgárok. A támadásnak egy magyar sérültje is van.

A merényletet a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet vállalta magára. A támadás elkövetőjének sikerült megszöknie.

A halálos áldozatokat péntek reggel átszállították a helyi Orvosszakértői Intézetbe boncolásra - írta honlapján a La Vanguardia című spanyol napilap. A holttesteket hozzátartozók segítségével azonosítják. Egyelőre csak egy belga állampolgárságú áldozat személyazonosságát sikerült meghatározni.

A barcelonai gázolásban nyolc ausztrál állampolgár érintett - mondta el Julie Bishop ausztrál külügyminiszter pénteken. Közülük négyen megsérültek, ketten súlyosan, ketten könnyebben. Egy ausztrál állampolgárt eltűntként tartanak nyilván, hárman a konzulátus segítségét kérték - tette hozzá.

Péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el. Joaquín Forn katalán belügyminiszter azt mondta: a hat civilt és egy rendőrt megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy hajtották végre, mint a barcelonait, és kapcsolatot feltételeznek a két terrorcselekmény között. A támadást részben meghiúsító rendőrség nyomába eredt a terroristáknak, négyet agyonlőtt, az ötödik később halt bele sebeibe. Az elkövetőkön robbanómellények voltak, de Carles Puigdemont katalán vezető az RAC1 helyi rádióadónak később azt mondta, hogy ezek hamisítványok voltak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×