Infostart.hu
eur:
386.73
usd:
331.87
bux:
120320.96
2026. január 14. szerda Bódog

Újabb nő vádolja Roman Polanskit

Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt kedden ismét molesztálással vádolta meg egy nő, akinek elmondása szerint az eset 1973-ban történt - számolt be róla a BBC hírportálja.

A most 59 éves nő, akit csak Robin néven emlegetnek, egy keddi Los Angeles-i sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 16 éves korában a rendező szexuálisan molesztálta. Ő a harmadik, aki liliomtiprással vádolta meg Polanskit.

A filmrendező 1978-ban hagyta el Amerikát, miután beismerte, hogy az akkor 13 éves Samantha Geimert megerőszakolta.

Geimer júniusban azt kérte egy Los Angeles-i bíróságtól, hogy vessenek véget a 83 éves Polanski elleni eljárásnak. Elmondta, hogy megbocsátott a filmesnek és nyugalmat szeretne magának és családjának.

Robin, aki ügyvédjével, Gloria Allreddel együtt jelent meg a sajtótájékoztatón, tudja, hogy nem indíthat büntetőpert, mert az elévülés határideje már lejárt, ám tanúskodhat Geimer ügyében.

Újságíróknak elmondta, "dühbe gurult", mikor meghallotta, hogy ejthetik a vádat Polanski ellen.

"Ahogy kiderült, mit tett Geimerrel, másnap elmondtam egy barátomnak, hogy velem is ez történt. Rajta kívül senkinek nem beszéltem erről, mert nem akartam, hogy az apám olyat tegyen, ami miatt börtönben töltheti a hátralévő életét" - magyarázta Robin.

Polanski ügyvédjei egyelőre nem kommentálták a vádat.

A filmrendező 1977-ben elismerte, hogy törvénybe ütköző szexuális aktust folytatott egy kiskorúval, ezért 42 napra börtönbe ment, ám később elmenekült az Egyesült Államokból, mert attól félt, vádalkuját megsemmisítik.

Az Egyesült Államok nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, ez a mai napig érvényben van, ezért a lengyel-francia állampolgárságú Polanski csak a világ maroknyi országában mozoghat szabadon, köztük két "hazájában" és Svájcban, valamint azokban az országokban, amelyeknek nincs kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal.

Charlotte Lewis brit színésznő 2010-ben azzal vádolta meg Polanskit, hogy 1983-ban, 16 éves korában Párizsban molesztálta őt. A színésznőt szintén Gloria Allred képviselte.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vették az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. A magyar tőzsdén is jó a hangulat, 2019 óta nem látott csúcsra száguldott a Mol. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×