Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Tüntetés a fővárosban és mind a 23 szövetségi államban

Tüntetés a fővárosban és mind a 23 szövetségi államban

Százezrek vonultak utcára Venezuelában a Nicolás Maduro elnök vezette kormány elleni tüntetések ötvenedik napján szombaton.

Az AFP francia hírügynökség szerint a dél-amerikai ország nagyvárosaiban tüntetők száma meghaladta a kétszázezret. A fővárosban, Caracasban mintegy 160 ezren vettek részt a tiltakozásban.

Caracasban a "milliók menetének" nevezett tűntetésen újból heves összecsapások voltak a biztonsági erők és az aktivisták között, 46-an megsérültek. A hatóságok könnygázzal oszlattak, az ellenzéki aktivisták pedig kövekkel és botokkal felfegyverkezve vonultak ellenük. Az ellenzék szerint ez volt az eddigi legnagyobb tiltakozó akció.

"Minél nagyobb az elnyomás, annál erősebb az ellenállás és a Venezueláért folytatott harc" - hangoztatta Henrique Capriles ellenzéki vezető a caracasi belügyminisztérium épületéhez tartó meneten. "Bandita, korrupt, tűnj el" - üzente Madurónak az ellenzéki politikus.

Az El Nacional szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy egy autós szándékosan gázt adva hajtott bele a tüntetők tömegébe Caracasban. A venezuelai lap úgy tudja, egy embert súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak, míg a jármű vezetője - aki ellen körözést adtak ki - betört szélvédőjű kocsijával elhajtott a helyszínről.

A szombati tüntetésekre készülve a hadsereg lezárta a főváros központi fekvésű kormányzati negyedébe vezető utakat, valamint legalább 10 metróállomást is.

Maduro emellett videókat tett közzé arról, hogy letekert ablakokkal autózik éjszaka Caracas kerületeiben. A péntek este készült egyik felvételen a népszerűtlen államfő a rend helyreállításáról beszélt, miközben az ellenzéki mozgalom egyik központjának számító negyeden hajtott végig. "Nézzétek milyen békés itt minden. Legyőzzük a barikádépítőket és az erőszaktevőket" - hangoztatta.

A fővároson kívül mind a 23 venezuelai szövetségi államban tüntettek. Az április eleje óta tartó tiltakozások és fosztogatások során eddig 48-an vesztették életüket, és több mint 2000-en lettek kerültek őrizetbe. Egy venezuelai civil szervezet összesítése szerint április 1-jétől 2614 embert vettek őrizetbe a tüntetések miatt.

A nyugat-venezuelai Táchira szövetségi állam fővárosában az AFP becslései szerint több mint 40 ezren tüntettek Maduro ellen. San Cristóbalban 2600 katonát vetettek be az elmúlt napok fosztogatásai, valamint a rendőrség és a hadsereg létesítményei elleni támadásokat követően.

A dpa német hírügynökség értesülései szerint Colonia Tovarban is heves összeütközések voltak, ami miatt szombaton a hadsereg ellenőrzése alá vonták a Caracas közelében fekvő 20 ezres várost. Aktivisták hiábavalóan próbálták úttorlaszokkal megakadályozni a hadsereg bevonulását.

Az ellenzék új választásokat követelve azzal vádolja Madurót, hogy diktatúrát akar teremteni a világ legnagyobb olajkészletével rendelkező, de súlyos politikai és gazdasági válságban lévő országban.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×