Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
321.78
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Már csak 27-en lesznek a pozsonyi uniós csúcson

Már csak 27-en lesznek a pozsonyi uniós csúcson

Egynapos, informális csúcstalálkozót tartanak Pozsonyban az Európai Unió állam- és kormányfői.

A mai pozsonyi informális uniós csúcstalálkozón már csak 27 tagállam képviselteti magát, Nagy-Britannia vezetői nem lesznek jelen. Az egyeztetés célja, hogy lehetőséget adjon a tagországok vezetőinek az Európai Unió jövőjéről folytatandó nyílt és közvetlen párbeszédre. Legfőbb témái ennek megfelelően várhatóan az unió állapotának és jövőjének, továbbá a migrációs krízis, a közösséget érő biztonsági kihívások, illetve a Brexit utáni unió kérdései lehetnek.

A sűrű programot, amelynek része egy dunai sétahajóázás is, a résztvevők várhatóan fél héttől sajtótájékoztatókkal zárják.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, meghívó levelében azt javasolta, hogy ne a brit kilépés legyen a központi vitatéma, ehelyett a tagállamok lehető leggyorsabb megállapodását és szorosabb együttműködését kérte, hogy meggyőzzék az állampolgárokat: Európa határai ellenőrzés alatt vannak, és nem fog megismétlődni a tavalyi migráns válság, hogy harcolnak az erőszakos szélsőségesek ellen, és hogy az életüket nem befolyásolja komolyan rossz irányban a szabad kereskedelem és a gazdasági globalizáció.

A migrációra utalva úgy vélekedett: a találkozónak olyan fordulópontnak kell lennie, ahol az unió vezetése bebizonyítja, hogy képes és meg is akarja védeni polgárait a 2015-ös káosz megismétlődésétől. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy alapvető szabadságjogokat tesznek kockára, hogy ha a vezetők nem tudják meggyőzni az unió ellenes nacionalistáktól "hamis érveket" halló szavazókat arról, hogy az unió az érdekükben dolgozik. "Alternatívákat kezdenek majd keresni, és találnak. A történelem arra tanít bennünket, hogy ez tömeges elforduláshoz vezethet a szabadságtól" – tette hozzá Donald Tusk.

Robert Fico szlovák kormányfő úgy látta: világossá kell tenni az EU "diagnózisát", ki kell mondani azt, ami nem sikerült, de rá kell világítani az unió jó oldalaira is. Megjegyezte: azt szeretné, ha sikerülne megmutatni, hogy az unió életképes, képes teljesíteni céljait és megvédeni lakosságát.

A rendezvényt Pozsonyban eddig még soha nem látott biztonsági intézkedések kísérik, több ezer rendőrt, katonát és tűzoltót mozgósítottak. Jelentős forgalomkorlátozások is lesznek, amelyek nagy része a pozsonyi repülőtérről a városba vezető utakat, a várost átszelő autópályát és a belvárost illetve a hidakat érinti, utóbbiakat ma délután egy időre teljesen lezárják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×