Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Elítélték a korrupt exelnököt

Korrupció miatt három és tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre, valamint 1,1 millió eurós (341 millió forint) kártérítésre ítélték Podgoricában Svetozar Marovicot, az egykori Szerbia és Montenegró nevű államszövetség volt elnökét - számolt be róla a térség sajtója kedden.

A volt elnöknek ezen felül 100 ezer eurót (31 millió forint) humanitárius célokra kell fordítania.

Az ítéletet kedden azt követően mondták ki, hogy Svetozar Marovic bűnösnek vallotta magát, és vádalkut kötött az ügyészséggel.

Az egykori politikust, a kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) volt politikai tanácsának az elnökét tavaly decemberben vették őrizetbe, miután nyáron több, hozzá közel álló személyt, a montenegrói Budva több vezetőjét, illetve Marovic több családtagját is korrupció és hivatali visszaélés gyanújával tartóztatták le. Az elfogottakat azzal gyanúsították, hogy a budvai Plaza bevásárlóközpont, valamint a Jaz nevű strand mellett épített tér kialakításakor hivatali visszaélést követtek el, és ezzel több millió eurós kárt okoztak a városnak.

Az ügyészség korábban közölte, hogy Svetozar Marovic volt a budvai "bűnszervezetnek a feje". Az egykori elnök a kihallgatása során beismerte, hogy politikai befolyását használta a budvai ügyletek lebonyolításakor.

Svetozar Marovic volt a rövid életű Szerbia és Montenegró egyetlen elnöke, az államközösség fennállásának három évén át, 2003 és 2006 között töltötte be ezt a funkciót, amíg 2006-ban Montenegró és Szerbia függetlenné nem vált.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×