Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.06
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Hillary Clinton hivatalosan is a demokraták elnökjelöltje

Hillary Clinton volt külügyminiszter hivatalosan is az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje lett, miután a philadelphiai pártkonvenció csütörtöki zárónapján bejelentette, hogy elfogadja a jelölését.

"Alázattal, eltökéltséggel és Amerika jövőjébe vetett határtalan bizalommal fogadom el jelölésemet az elnökválasztásra" - jelentette ki.

Clinton elsőként pártbéli volt vetélytársának, Bernie Sanders vermonti szenátornak gratulált, és megköszönte neki, hogy az előválasztási kampányban a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelmet helyezte a középpontba, majd a Sanders-támogatók nagy lélekszámú táborának címezve közölte: meghallotta a hangjukat.

"A ti ügyetek a mi ügyünk is" - szögezte le. A beszédben később azt ígérte: együttműködik Sandersszal az ország érdekében. Ezzel összefüggésben felidézte az amerikai történelem korai szakaszát, amikor az alapító atyák - mint mondta - számos kérdésben megosztottak voltak, de rövid időn belül megtalálták a közös célokat.

Előzetesen olyan hírek terjedtek el, hogy Sanders hívei valamilyen akcióra készülnek a csarnokban. Egy ideig csendben voltak, de később különböző jelszavak skandálásába fogtak, amit viszont Clinton hívei túlharsogtak.

A demokrata párti elnökjelölt már beszéde elején viszonylag sok szót szentelt republikánus párti vetélytársa jellemzésére.

Donald Trump "azt akarja, hogy féljünk a jövőtől és egymástól, de nem félünk" - mondta. Óva intette az amerikaiakat attól, hogy olyan embernek higgyenek, aki azt állítja, egyedül ő képes rendbe tenni a dolgokat.

"Mi nem építünk falakat, munkahelyeket adó gazdaságot viszont igen, és millióknak adunk majd állampolgárságot. Nem tiltunk be vallást, és együttműködünk szövetségeseinkkel" - mondta Hillary Clinton. Kijelentette, hogy az amerikai nép "a világ legdinamikusabb és legdiverzifikáltabb" népe.

A volt külügyminiszter tapasztalt vezetőnek mondta magát, ellenfelét viszont tapasztalatlannak.

"Képzeljék csak el őt az Ovális Irodában, válsághelyzetben!" - mondta. Szerinte a Twitter-üzenetekkel politizáló Trumpra nem lehet rábízni a nukleáris fegyvereket. Kijelentette, hogy - éppen külügyminiszteri tapasztalatai alapján - ő maga viszont képes lesz érdemben felvenni a harcot az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.

Hillary Clinton összességében optimista képet festett Amerikáról, és sok mindent ígért általánosságban: munkahelyeket, gazdasági fellendülést, ingyenes felsőoktatást, a Wall Street és a nagyvállalatok nagyobb tehervállalását, vagyis megadóztatását. Konkrét ígéret csak az alkotmánybíróság szerepét ellátó szövetségi legfelső bíróság új tagjainak kinevezéséről hangzott el, valamint arról, hogy akár még alkotmánymódosítást is kezdeményezne annak érdekében, hogy felszámolja a "United Citizens" nevű konzervatív politikai csoportot. Igyekezett megnyugtatni a fegyvertartás híveit afelől, hogy "nem akarja elvenni a fegyvereiket".

Clinton - csakúgy, mint a konvención korábban beszédet mondó demokrata párti "nagyágyúk" - éles különbséget tett a Republikánus Párt tagjai között. Dicsérte John McCain arizonai szenátort, hősnek és hazafinak nevezte, aki szerinte megérdemli a demokraták megbecsülését. Trump korábban élesen bírálta az arizonai politikust.

Szónoklata előtt Hillary Clintont leánya, Chelsea mutatta be, és azt mondta, nagyon büszke rá.

Az este és a délután folyamán kormányzók, volt kormányzók, képviselők, helyi politikusok és Hillary Clintonnal rokonszenvező "magánemberek" mondtak beszédet, valamennyien meleg szavakkal méltatva az elnökjelöltet. A politikusok - mint például Andrew Cuomo, New York állam kormányzója és Jennifer Granholm, Michigan volt kormányzója - sok időt és figyelmet szenteltek Donald Trump ostorozásának.

Egy texasi képviselő, Joaquin Castro, akinek a nagyszülei Mexikóból vándoroltak be az Egyesült Államokba, saját életének példáját felidézve támadta Donald Trump bevándorlási politikáját, Khizr Khan pakisztáni gyökerű, Virginiában élő amerikai családapa pedig - aki fiát veszítette el 2004-ben Irakban - arról beszélt, hogy büszke amerikai muzulmán.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×