Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Erre készül Obama elnök

A demokraták konvencióján szerdán este Obama elnök várhatóan a saját politikai öröksége folytatása mellett is érvel.

A pártgyűlés harmadik napján mond beszédet Joe Biden alelnök és Hillary Clinton alelnökjelöltje, Tim Kaine virginiai szenátor is.

Obama elnöknek ez lesz a sorrendben negyedik beszéde pártja elnökjelölt-állító konvencióin, de ezt a mostanit elemzők azért tartják különlegesnek, mert az elnök amellett érvel majd, hogy politkája megérdemli a harmadik ciklust is Hillary Clinton elnökségével, s ilyenfajta érvelés modern időkben eddig csak egyszer volt sikeres. Ronald Reagan korábbi elnök esetében. A beszédet politkai elemzők egybehangzóan fontosnak ítélik, részben Hillary Clinton jövője, részben pedig Obama politikai öröksége és az amerikai történelemben elfoglalandó helye okán. Fehér Ház-i munkatársai szerint szónoklatában az elnök lényegében három dologra összpontosít majd: a saját politikai örökségére, a Demokrata Párt egységére és egykori ellenfelének, Hillary Clintonnak a népszerűsítésére.

A Fehér Ház helyettes szóvivője, Eric Schultz szerint Obama számba veszi majd, hogy az elmúlt nyolc évben - az amerikai nép segítségével - mit sikerült elérnie, és e sikerekre hivatkozva hangsúlyozza majd, hogy ez a politika megérdemli a folytatást.

Ronald Reagan a republikánusok 1988-as elnökjelölt-állító konvencióján hasonló érvekkel támogatta alelnöke, George Bush elnökjelöltségét, és az 1920-as években hivatalban lévő Calvin Coolidge óta ő volt az egyedüli elnök, aki sikerrel is járt.

A Fehér Ház helyettes szóvivője szerint Barack Obama hetek óta dolgozik ezen a beszéden és még a hétvégén sem öntötte végleges formába. Az elnök egyébként szerdán, helyi idő szerint délután érkezik Philadelphiába. Joe Biden alelnök és Tim Kaine, Clinton alelnökjelöltje már a pennsylvaniai nagyvárosban van.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×