eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Terror - Tömegbe hajtott egy kisteherautó Nizzában

Terror - Tömegbe hajtott egy kisteherautó Nizzában

Járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este a franciaországi Nizzában, és 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva egy sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző tömegben. Az eddigi jelentések szerint több mint 80 ember vesztette életét, sokan megsebesültek, a jármű sofőrje állítólag belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök lelőtték őt. A hatóságok szerint terrorcselekményről van szó, a teherautóban fegyvereket találtak, de túszejtés nem volt. A francia elnök azonnal válságstábot hívott össze Párizsba.

A súlyos incidens a Promenade des Anglais nevű sétányon történt. A rendőrségi forrásokra hivatkozó sajtójelentések pénteken már 84 halálos áldozatról és 68  sebesültről tudtak, ez utóbbiak közül tizennyolcnak válságos az állapota. A sérültek között a magyar külügyminisztérium értesülése szerint egy magyar nő is van.

Christian Estrosi, a Nizzát is magában foglaló körzet vezetője nyilatkozatában azt mondta, hogy a francia rendőrség "egy magas rangú személyisége" is halálát lelte a merényletben, de nem nevezte meg, hogy kiről van szó.

Az első jelentésekből még nem derült ki, hogy a teherautóban hány személy ült, amikor belerohant a tömegbe. Pierre-Henry Brandet, a francia belügyminisztérium szóvivője elmondta: még vizsgálják, hogy a lelőtt sofőr egyedül követte-e el tettét, avagy társai is voltak, akik elmenekültek. Megerősítette, hogy a rendőrség "semlegesítette" a nizzai tömeges gázolást elkövető teherautó sofőrjét. Ugyanakkor cáfolta azokat a korábbi híreszteléseket, amelyek szerint a gázolást túszejtés is követte volna.

Christian Estrosi megerősítette, hogy a kamionban fegyvereket és gránátokat találtak, akárcsak azt, hogy a sofőr belelőtt a tömegbe.

A sajtó beszámolt arról, hogy a teherautó 80 kilométeres óránkénti sebességgel, mintegy két kilométeren keresztül gázolt a tömegben, cikkcakkban haladva, hogy minél több embert sodorjon el. Az ANSA olasz hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva jelentette: a gázolásos merénylet után a rendőrség felszólította az embereket, hogy azonnal meneküljenek el a helyszínről, mert a járműben vélhetően robbanóanyag is van. A hatóságok azonnal széles körben lezárták a helyszínt, és felszólították a lakosságot, hogy lehetőleg mindenki maradjon otthon.

A televíziók beszámoltak arról, hogy a gázolás és az azt követő lövöldözés nyomán pánik tört ki a tömegben, a képernyőkön rohanó embereket lehetett látni.

Francois Hollande francia elnök a tömeges gázolást követően azonnal visszatért Párizsba Avignonból, és a belügyminisztérium épületébe csütörtök éjjel válságtanácskozást hívott össze. A francia hatóságok immár egyértelműen terrorcselekményként kezelik a történteket. Hollande telefonon korábban már tanácskozott Manuel Valls miniszterelnökkel és Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel.

A teherautós ámokfutás helyszínén péntek hajnalban tartott sajtótájékoztatóján Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter hangsúlyozta: a legnagyobb fokú éberségre van most szükség, mert - mint fogalmazott - "háborúban állunk a terroristákkal, akik mindenáron, szélsőségesen erőszakos módon akarnak lesújtani ránk"

Hollande: terrortámadás volt

A francia elnök terrortámadásnak nevezte a nizzai tömeges gázolást péntek hajnalban a francia nemzethez intézett beszédében.

 "Július 14-én, a nemzeti ünnep napján mértek ránk csapást, azon a napon, amely a szabadság jelképe számunkra" - mondta. "A nizzai támadás terrorista jellegét nem lehet vitatni" - hangsúlyozta az államfő, aki arról számolt be, hogy legalább 77 halálos áldozata van a merényletnek, a halottak között több gyermek is van, és húsz sebesült állapota még válságos.

Hollande jelezte, hogy további három hónappal meghosszabbítják a tavaly november 13-i párizsi merényleteket követően életbe léptett rendkívüli állapotot (amelyről előző nap még azt mondta, hogy július 26-tól feloldják). Ennek érdekében magas készültségi fokon fogják tartani a Sentinelle (Őrszem) hadművelet keretében létrehozott tízezer fős különleges katonai erőt - tette hozzá az elnök, aki a tartalékosokat is felszólította, hogy segítsék a rendőrség és más rendfenntartó szervek munkáját, elsősorban a határok ellenőrzésében. Közölte, hogy a rendkívüli állapot meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet a jövő héten fogja a parlament elé terjeszteni.

Franciaország egésze az iszlám terrorizmus fenyegetése alatt áll - mondta Hollande, aki beszédében szükségesnek nevezte, hogy tovább erősítsék a katonai jelenlétet Irakban és Szíriában. "Saját hátországukban fogunk a jövőben is csapást mérni azokra, akik saját földünkön támadnak meg bennünket" - szögezte le.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter - aki a párizsi válságtanácskozás után Nizzába utazott - a sajtónak elmondta: az ő információi szerint már nyolcvanra emelkedett a nizzai tömeges gázolás halálos áldozatainak száma, 18 ember továbbra is válságos állapotban van. A terrorakcióként kezelt teherautós ámokfutás helyszínén péntek hajnalban tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a legnagyobb fokú éberségre van most szükség, mert - mint fogalmazott - "háborúban állunk a terroristákkal, akik mindenáron, szélsőségesen erőszakos módon akarnak lesújtani ránk".

Egy magyar sérült

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben - közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán. Elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről. A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget. Egy másik, Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után - tette hozzá.

Menczer Tamás tájékoztatása szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van, hogy megkérdezze, miben tud segíteni, illetve az érintettek hol és hogy vannak. Emellett a 00 33 683 254 362-es ügyeleti telefonszámon várják a kérdéseket, bejelentéseket.

Az ENSZ BT elítélte a "barbár és gyáva terrortámadást"

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken "barbár és gyáva terrortámadásnak" minősítette a nizzai tömeges gázolást, és határozottan elítélte.

 A testület 15 tagországa közös nyilatkozatot adott ki a francia tengerparton elkövetett támadásról, amelynek legalább 80 halálos áldozata volt.

A BT teljes együttérzéséről és részvétéről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és a francia kormányt.

A testület tagjai megállapították: a terrorizmus az egyik legkomolyabb fenyegetést jelenti a világ békéjére és biztonságára. A terrorcselekmények bűntettnek számítanak, bármilyen cél is vezérelje elkövetőit - tették hozzá a nyilatkozat elfogadói.

Hangsúlyozták: elkerülhetetlenül fontos minden eszközzel küzdeni a terrorizmus ellen, mégpedig az ENSZ Alapokmányával, illetve a nemzetközi jog keretein belül rögzített kötelezettségekkel összhangban.

Nyilvántartott bűnöző a sofőr

Egy 31 éves tunéziai származású nizzai férfi volt annak a teherautónak a sofőrje, amely csütörtök este Nizzában a francia nemzeti ünnepre összegyűlt tömegbe hajtott - írta a Nice-Matin című helyi újság saját információja alapján. Egy rendőrségi forrás szerint a tettest nyilvántartották különböző köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt, de a hírszerzési szolgálatok nem ismerték.

 A rendőrség egyelőre annyit erősített meg, hogy az említett személy igazolványát találták meg a tömeges gázoláshoz használt teherautóban.

A Le Figaro című lap francia biztonsági forrásokra hivatkozva péntek hajnalban azt írta, hogy 80-ra emelkedett a halálos áldozatok száma; 31 ember súlyosan megsebesült, 16 pedig válságos állapotban van.

Az ANSA olasz hírügynökség a hajnali órákban a helyszínről jelentve drámai helyzetet festett le a merénylet utáni állapotokról. A Promenade des Anglais nevű sétányon - amelyet még az ünnep előtt tükörsimára tisztítottak - a tömeges gázolás után elhagyott cipők, strandpapucsok, táskák hevertek az aszfalton, üvegszilánkok valóságos szőnyeget alkottak különféle tárgyak darabjaival együtt.

Ennél is borzalmasabb látványról számolt be a sajtónak egy hatvanéves férfi, aki egy méterre volt, amikor a teherautó éppen "végigpásztázott" a tömegben. Ő is és más szemtanú is látta, hogy a jármű cikkcakkban gázolt az emberek között, hogy minél többet sodorjon el közöttük. "Úgy siklott ide-oda a teherautó, mintha a sofőr csak kuglibábunak tekintené a járókelőket" - mondta az egyik szemtanú. Volt, akinek szerencséje volt, vagy százan első ijedtségükben a tengerbe ugrottak a jármű elől.

Christian Estrossi, Nizza egykori polgármestere elmondta, hogy a sofőr egy pisztollyal többször belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök őt lőtték le. A hatóságok egy működésképtelen gránátot, valamint számos fegyvernek látszó tárgyat találtak később a járműben.

Egy szemtanú, aki az események során végig jelen volt, azt mondta a BFMTV helyi állomásnak, hogy a támadó fegyvert rántott és a rendőrökre kezdett lőni. A hatóságiak megölték, a merénylő feje áttörte a teherautó ablakát.

Rögtön a gázolás és a lövöldözés után emberi testek darabjai, holttestek, őrjöngő túlélők maradtak a helyszínen. Többen elmesélték az olasz hírügynökség tudósítójának, hogy a hatóságok az eset után felszólították őket, azonnal szaladjanak el a helyszínről, mert félő, hogy a járműben robbanóanyag is van, és a teherautó felrobbanhat.

A Hotel Negresco, az egyik legelegánsabb helyi VIP-szálloda péntek hajnalra valóságos kórházzá alakult át, sebesültek feküdtek matracokon a XIX. század eleji freskókkal díszített termekben, a nyomozók tanúkat hallgattak ki, volt, aki zokogott, volt, aki ezen a helyen kereste valamely hozzátartozóját, barátját.

A rendfenntartók széles körzetben lezárták a környéket, próbálták a túlélőket "kitessékelni" onnan, akik pedig éppen abban a körzetben laknak és hazafelé készültek, azokat a rendőrök alaposan megmotozták.

Tusk: az EU Franciaország mellett áll a terrorellenes harcban

 Az Európai Unió a francia kormány mellett áll az erőszak és a terrorizmus elleni küzdelmében - szögezte le Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke péntek hajnalban, a több mint 70 halálos áldozattal járó nizzai tömeges gázolásról nyilatkozva.

 A Mongóliában tartózkodó uniós tisztségviselő újságírók előtt beszélve kiemelte, hogy "szomorú ez a nap Franciaország és egész Európa számára".

Különösen méltatlannak nevezte, hogy a támadást azon a napon követték el, amelyen a franciák a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit ünnepelték.

Donald Tusk együttérzését fejezte ki az áldozatokkal, illetve hozzátartozóikkal és a francia lakossággal, a kormányt pedig az unió támogatásáról biztosította.

Elítélte a tömeges gázolást Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is.

Obama: terrorcselekmény

Barack Obama amerikai elnök terrorcselekménynek minősítette a több mint 80 emberéletet követelő nizzai tömeges gázolást csütörtök esti közleményében.

 Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje a merénylet hírére reagálva bejelentette, hogy elhalasztja az alelnökjelölt megnevezését.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács közleményben hozta nyilvánosságra, hogy Obama elnököt azonnal tájékoztatták a Nizzában történtekről, este pedig maga a Fehér Ház adott ki közleményt. Ebben Obama elnök terrorcselekménynek nevezte és "a leghatározottabban elítélte" a nizzai tömeges gázolást, az amerikai nép nevében is együttérzéséről biztosította a francia elnököt, valamint a francia nemzetet. A sebesült túlélőknek gyors felépülést kívánt. A közleményben leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok minden szükséges segítséget megad a nyomozáshoz. "Szolidaritásunkkal és partnerségünkkel legrégebbi szövetségesünk, Franciaország mellett állunk" - olvasható a kommünikében.

A Fehér Ház közleménye utal arra is, hogy csütörtökön este a Nemzetbiztonsági Tanács áttekinti a terrorcselekménynek tekintett történéseket és az ennek következtében Franciaországban várhatóan kialakuló helyzetet.

Közleményt adott ki Donald Trump is. A republikánusok várható elnökjelöltje döbbenetének adott hangot, és szintén együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóival. Bejelentette, hogy a terrorakció miatt elhalasztja péntek délelőttre ígért bejelentését arról, hogy kit választ alelnökjelöltjének.

Német államfő: támadás érte a szabad világot

A szabad világ elleni támadásnak minősítette a nizzai tömeges gázolást a német államfő.

A hivatalos látogatáson Chilében tartózkodó Joachim Gauck hivatala útján tudatta, hogy Francois Hollande francia elnöknek részvétnyilvánító táviratot küldött, amelyben kiemelte, hogy július 14., a francia nemzeti ünnep napja a francia forradalom eszméinek ünnepe, és ezek az eszmék "a mi értékeink is".

"Ezért egy támadás Franciaország ellen az egész szabad világ elleni támadás" - hangsúlyozta a német szövetségi elnök.

Kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak Angela Merkel kancellár is, aki a mongóliai Ulánbátorban, az Ázsia-Európa csúcstalálkozó (ASEM) helyszínén német hírportálok beszámolói szerint újságíróknak nyilatkozva kiemelte, hogy "Németország kiáll Franciaország mellett a terrorizmus ellen folytatott harcban".

Előzőleg Steffen Seibert kormányszóvivő egy Twitter-üzenetben azt írta, hogy "alig lehet szavakba foglalni a nizzai támadás miatt érzett megdöbbenést", és a németek együttéreznek "francia barátainkkal".

A német külügyminisztérium közölte, hogy egyelőre nem tudni német áldozatokról vagy sérültekről.

A terrorizmus minden formáját elítélte Li Ko-csiang kínai kormányfő és együttérzését fejezte ki a nizzai teherautós tömeggyilkosság áldozatai hozzátartozóinak pénteken Ulánbátorban, az Ázsia-Európa csúcstalálkozó (ASEM) színhelyén.

Klaus Iohannis romániai államfő szerint a terrorizmust vissza kell verni, és ezt csak összefogással lehet megtenni.

 A román elnök az elnöki hivatal honlapján közölt üzenetében határozottan elítélte a Franciaország nemzeti ünnepén történt nizzai merényletet, és Románia szolidaritását fejezte ki. "A terrorizmust vissza kell verni, a kegyetlen megnyilvánulásokat le kell állítani, és ezt csakis összefogva tehetjük meg azok ellen, akiknek semmilyen magyarázatuk nincsen tetteikre" - fogalmazott az elnök.

Az egyik közösségi hálón közölt román és francia nyelvű bejegyzésében fejezte ki Románia együttérzését Dacian Ciolos miniszterelnök is, aki azt hangsúlyozta, hogy csütörtök esti embertelen megnyilvánulásnak olyan emberek estek áldozatául, akik a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavával ünnepeltek Nizzában.

A román külügyminisztérium péntek reggeli közleményében tudatta: a nizzai merénylet kórházba szállított sebesültjei között két román állampolgár is van. Lazar Comanescu külügyminiszter a Digi 24 hírcsatornán elmondta: huzamosabb ideje Franciaországban élő román állampolgárok sebesültek meg.

Egységre és erő alkalmazására szólított fel pénteken az orosz kormányfő a csütörtök este Nizzában elkövetett, több mint nyolcvan halálos áldozatot követelő teherautós terrortámadásra reagálva.

 Dmitrij Medvegyev a Mongóliában zajló Ázsia-Európa csúcstalálkozón (ASEM) úgy fogalmazott, "a terroristák és támogatóik csak az erőből értenek, ezért kötelességünk is alkalmazni".

Az orosz kormányfő részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Rendkívül szomorúnak nevezte a történteket, és sajnálatát fejezte ki miattuk.

"Muszáj közös választ találnunk ezekre a kihívásokra, szolidaritást kell mutatnunk, és be kell vetnünk a rendelkezésünkre álló összes eszközt, hogy harcoljunk a terrorizmus ellen" - jelentette ki.

A terrorizmus nem ismer határokat, fenyegetést jelent nemcsak Európa, hanem Ázsia számára is - mondta az ulánbátori csúcsértekezleten.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője a Facebookon úgy fogalmazott, hogy a nizzai támadás valósággá vált thriller. "Nem hibrid, hanem valódi veszélyek ellen kell harcolni" - utalt ezzel arra, hogy Oroszországot több állam azzal vádolja, hibrid hadviselést folytat, például a Krímben.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×