Infostart.hu
eur:
385.21
usd:
330.62
bux:
119634.42
2026. január 14. szerda Bódog

Erősebb lesz a védelmi együttműködés a NATO és az EU között

Az új kihívások tükrében védelmi együttműködésüket erősítő megállapodást írtak alá pénteken Varsóban a NATO vezetői és az EU-tagállamok.

Röviddel a lengyel fővárosban rendezett NATO-csúcstalálkozó megnyitása előtt írta alá Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatát, amelyben a nyugati világ egységét hangsúlyozták a délről és keletről érkező fenyegetésekkel szemben.

Stoltenberg kiemelte: "történelmi jelentőségű megállapodásról" van szó, amely "új tartalmat, illetve új lendületet" adott az EU-NATO partnerségnek a hibrid hadviselés elleni küzdelemben, a kibertámadások kivédésében és a tömegesen érkező menekültek hullámának feltartóztatásában.

A hibrid hadviselés során a nyílt katonai agressziónál burkoltabb eszközök széles kelléktárát alkalmazzák: egyebek mellett a gazdasági zsarolást, a megtévesztő propagandát, a kibernetikai rendszerek elleni támadásokat, a célterületre beszivárgó saját erők álcázását, helyi önkéntesként történő feltüntetését.

Tusk szerint az új megállapodás orvosolja azt a helyzetet, amelyben néha úgy tűnhet: a NATO mint katonai szövetség és az EU mint politikai és gazdasági együttműködés "két különböző bolygón" működne, mintha nem is ugyanabban a városban lenne a székhelyük. Az EU és a NATO központja a belga fővárosban, Brüsszelben van, ugyanakkor vannak államok, amelyek csak az egyik vagy a másik szervezetnek a tagjai.

Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×