Infostart.hu
eur:
382.13
usd:
327.98
bux:
109271.38
2025. december 5. péntek Vilma

Erősítenék a magyar-osztrák védelmi együttműködést

A Magyarország és Ausztria közötti katonai, védelmi együttműködés erősítéséről, fokozásáról tárgyalt csütörtökön Budapesten a két ország honvédelmi minisztere.

Simicskó István honvédelmi miniszter Hans Peter Doskozil osztrák védelmi és sportminiszterrel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a biztonsági kihívásokat hasonlóan látják, azok kezeléséhez, megoldásához hasonló intézkedéseket hozott a két ország.

A régiót érintő migrációval összefüggésben áttekintették a biztonsági helyzetet. Ennek kezelésére az osztrák védelmi miniszter három ország - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - szorosabb együttműködésére tett javaslatot.

Hans Peter Doskozil elmondta: már a következő hetekben sort kerítenek egy háromoldalú találkozóra, amelyre meghívják a három érintett ország belügy- és honvédelmi minisztereit. A találkozó két legfontosabb témája az Európai Unió külső határainak biztosítása lesz, valamint az, hogy mit tegyenek azokkal az emberekkel, akik az eljárások lefolytatásának végével nem maradhatnak az adott országban - mondta az osztrák miniszter.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Az elmúlt napokban azonban kezdett elfogyni a lendület, újabb impulzusokra várnak a befektetők. Legkésőbb jövő hét szerdán érkezik is ilyen impulzus, akkor tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, de a mai inflációs adatot is érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×