eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Bizalmat szavazott a török parlament az új kormánynak

Bizalmat szavazott vasárnap a török parlament a Binali Yildirim vezette kormánynak, és jóváhagyta törvényhozói programját is - közölte a házelnök.

Ismail Kahraman tájékoztatása szerint az új kormányt 315 igen és 138 nem szavazat mellett hagyta jóvá a törvényhozás.

Yildirim a török államfő, Recep Tayyip Erdogan szoros szövetségesének számít és az elnökkel együtt részt vett a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) megalapításában.

A 60 éves politikust - aki korábban a közlekedési tárca élén állt - múlt vasárnap választották meg az AKP vezetőjének, majd Erdogan őt bízta meg az új kormány megalakításával is.

Yildirim kinevezése egy újabb lépés afelé, hogy megvalósuljon Erdogan álma, az elnöki rendszer bevezetése Törökországban.

Az új török kormányfő Ahmet Davutoglut váltotta a tisztségben, aki az Erdogannal hetek óta tartó feszültség nyomán mondott le hivataláról. Davutoglunak bírálói azt vetették a szemére, hogy nem elég elkötelezett híve az elnöki rendszer bevezetésének. Yildirim viszont elsődleges fontosságú feladatként jelölte meg, hogy új alkotmányt fogadjanak el, és bevezessék az elnöki rendszert, amely Erdogan kezében összpontosítaná a hatalmat.

Az AKP-nek 317 mandátummal kényelmes többsége van az 550 fős parlamentben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. február 16. 16:48
×
×
×
×