Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Olimpia és terrorizmus - Mire számíthatunk Rióban?

Brazíliában nehezebb dolga lenne az Iszlám Államnak, ha terrorcselekményre készülne az olimpia ideje alatt, mert bár az ország határai védtelenek, a lakosság másmilyen, mint az európaiak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

„Az Iszlám Állam és egyéb terrorcsoportok továbbra is működnek, Brazíliában is vannak iszlám hívők, alapvetően bevándorlók, részben szírek is, de nem jellemző, hogy bármilyen fundamentalista mozgalom lenne, legalábbis erről a sajtóban és a diplomáciai körökben sem tudnak” - mondta Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy az Iszlám Állam ne tudna bejutni Brazíliába egy jól megszervezett projekttel. Brazíliának hatalmas határvidéke van, amelyet nem lehet hermetikusan lezárni és megfigyelni.

„Bár sok a szegény ember, akik sok mindent elvállalnak, a szegény emberek jelentős részben hívő katolikusok, illetve különböző keresztény, protestáns felekezetek tagjai. Nagyon komoly a brazilokban az élethez való kötődés. Terrortámadás Brazíliában régóta nem történt. Bandaháborúk vannak, de a terrortámadás nagyon ritka. Nincs olyan táptalaj, nincsen olyan elszeparálódott, szegregált rész, mint Párizsban, Berlinben vagy Belgiumban, ahol a terroristák el tudnak bújni. Nem tudnak elbújni, mert feltűnik, ha megérkeznek” - fogalmazott a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

Nagy Sándor Gyula szerint egy brazil biztosan nem fog öngyilkos merényletet elkövetni, még akkor sem, ha muszlim hívő.

„Persze egy kétszáz milliós lakosságú országban lehetnek elszigetelt esetek, őrültek Brazíliában is vannak. De szervezett formában, mint Párizsban vagy Brüsszelben, egyszerűen nem találnak hozzá olyan támogatást, ahol el tudnak bújni, és lakásról lakásra vándorolni a hatóságok elől. Fel fog tűnni, ha ezek az emberek akár fegyverrel, akár fegyver nélkül Rióban mászkálnak” - hangsúlyozta Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×