Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.6
bux:
118703.66
2026. január 13. kedd Veronika

Hollandiában népszavazást tartanak szerdán

Hollandiában népszavazást tartanak szerdán az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálásáról. A legfrissebb felmérések szerint a megállapodást elutasítók vannak többségben.

A TNS közvélemény-kutató cég által végzett hétvégi felmérés szerint a megkérdezettek 54 százaléka elutasítja a megállapodást, míg 36 százaléka támogatja azt.

Három holland euroszkeptikus szervezetnek több mint 400 ezer támogató aláírás megszerzésével sikerült elérnie, hogy az országban referendumot írjanak ki a kérdésről. Még ha a népszavazás nem kötelező érvényű is, szakértők szerint valószínűleg mérvadónak tekintik majd egy olyan országban, ahol az euroszkeptikusok állnak a népszerűségi listák élén. Hollandiában 2017-ben lesznek parlamenti választások.

A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint 30 százaléka vesz részt rajta.

Elemzők szerint a referendum semmiképpen nem vonhatja maga után a társulási szerződés felbontását, a legrosszabb esetben a holland kormány mentességet (opt out) kérne a megállapodás alól. A társulási megállapodás ellenzőinek esetleges győzelme azonban komoly politikai kudarcot jelentene az Európai Unió soros elnöki tisztét jelenleg betöltő Hollandia számára.

"A nemek győzelmét komoly diadalként ünnepelnék az orosz médiában, még akkor is, ha az valójában nem sok változást hozna" - mondta a Politico című brüsszeli hírportálnak Joshua Livestro, az EU-ukrán társulást támogató egyik holland szervezet alapítója.

Az Európai Bizottság elnöke nemrégiben azzal a felhívással fordult a holland választópolgárokhoz, hogy ne vessék el az EU és Ukrajna közötti szerződést, mert szerinte ezzel "megnyitnák az utat egy európai válság" előtt. "Ha a nem győz, akkor annak Oroszország lesz nagy mértékben a haszonélvezője" - tette hozzá Jean-Claude Juncker.

Bár az EU és Ukrajna között 2014-ben létrejött társulási szerződés részének számító szabadkereskedelmi megállapodás január 1-jén ideiglenesen életbe lépett, az egyezményt ratifikálnia kell az Európai Unió mind a huszonnyolc tagállamának. A társulási egyezménynek a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mellett a politikai párbeszéd erősítése is a célja.

Viktor Janukovics volt ukrán elnök 2013-ban nem volt hajlandó aláírni a megállapodást, és ez váltotta ki a forradalmat a kijevi Majdan téren, valamint a következő évben Janukovics bukását is.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Itt az új történelmi csúcs az OTP-nél!

Itt az új történelmi csúcs az OTP-nél!

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlik, a magyar tőzsde viszont felülteljesít; az OTP és a Mol is nagyot emelkedik, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×