eur:
392.83
usd:
368.15
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Szigorított az amerikai szenátus az Észak-Korea elleni szankciókon

Szerdán késő este vita nélkül, egyhangúlag megszavazták az amerikai szenátus tagjai az Észak-Korea elleni szankciók szigorítását.

A szenátorok félretették pártbéli nézetkülönbségeiket: demokraták és republikánusok együttesen, ellenszavazat nélkül megszavazták a Phenjan ellen már érvényben lévő szankciók további szigorítását szorgalmazó törvényjavaslatot.

A szenátorok ismét élesen bírálták Phenjant, amiért semmibe véve a nemzetközi jogot, változatlanul atomfegyverek fejlesztésén dolgozik.

New Jersey demokrata párti szenátora, Bob Menendez azt fejtegette, hogy Észak-Koreát túlságosan sokáig emlegették elnézően mint afféle különc országot, amelyet irracionális vezetők irányítanak. "Most azonban már itt az ideje, hogy komolyan vegyük Észak-Koreát" - intette politikustársait Menendez. Cory Gardner coloradói republikánus politikus pedig azt mondta: az Obama-kormányzat "stratégiai türelmi politikája" kudarcot vallott.

"A Koreai-félszigeten a koreai háborút lezáró 1953-as tűzszünet óta most a legbizonytalanabb a helyzet" - tette hozzá a coloradói szenátor. A törvényjavaslat - amelyet éppen Menendez és Cory Gardner dolgozott ki - megnehezíti Észak-Koreának a miniatürizált nukleáris robbanófejek fejlesztésének finanszírozását, valamint ötvenmillió dollárt irányoz elő a következő öt évre Észak-Koreába sugárzandó rádióadások továbbítására, kommunikációs felszerelések vásárlására és humanitárius segélyprogramokra.

A voksolásra két republikánus elnökjelölt-aspiráns, Ted Cruz texasi szenátor és Marco Rubio floridai szenátor visszasietett a New Hampshire-i előválasztásokról Washingtonba, a demokrata párti elnökjelölt-jelölt, Bernie Sanders viszont nem vett részt a szavazáson, igaz, nyilatkozatban biztosította egyetértéséről a szenátus döntését.

A globális fenyegetésekről szóló szokásos évi összegzésében James Clapper, az amerikai hírszerzés csúcsvezetője kedden egy szenátusi bizottság előtt a többi között arról beszélt, hogy Észak-Korea bővítette urándúsító berendezését és újraindította plutónium-reaktorát. Clapper arra is felhívta a figyelmet, hogy Phenjan ugyan még nem tesztelt atomfegyverrel felszerelt, nagy hatótávolságú rakétát, de elkötelezte magát emellett.

A Fehér Ház ázsiai ügyekkel foglalkozó igazgatója, Daniel Kritenbrink szerdán külföldi újságíróknak tartott tájékoztatóján közölte: az ENSZ Biztonsági Tanácsában folytatódnak az egyeztetések újabb szankciókról, s az Egyesült Államok fontolgatja további egyoldalú szankciók foganatosítását.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×