Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
325.7
bux:
142750.4
2026. november 6. péntek Lénárd

Obamával és Putyinnal is egyeztet Hollande

Francois Hollande francia államfő november 24-én Washingtonban amerikai kollegájával, Barack Obamával, két nappal később pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztet Moszkvában az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépésről és a szíriai helyzet rendezéséről - jelentette be kedden a francia elnöki hivatal.

A francia államfő hétfőn már jelezte a parlament két háza együttes ülése előtt elmondott ünnepi beszédében, hogy a következő napokban amerikai és orosz kollegájával is találkozik a - 129 halálos és 350 sebesült áldozatot követelő - párizsi merényleteket magára vállaló Iszlám Állam elleni "nagy és egységes koalíció" kialakítása érdekében.

Ezért Francois Hollande kedden telefonon beszélt az orosz elnökkel a dzsihadisták elleni harcok összehangolásáról - jelezte az elnöki hivatal. A Kreml ezzel egy időben azt közölte, hogy a két ország vezetője támogatja, hogy titkosszolgálataik "szorosan együttműködjenek" a Szíriát érintő kérdésekben.

A francia elnök délelőtt hivatalában fogadta John Kerry amerikai külügyminisztert, aki a találkozó után azt mondta, hogy az ENSZ november 30-án kezdődő párizsi klímacsúcsa "fontos jelzés lesz a világnak arra, hogy senki nem tudja a nemzetközi közösség ügyeit félbeszakítani, és főleg nem "a megvetendő és gyáva terrorcselekmények".

"Várom már, hogy visszajöhessek Párizsba a COP21-re Obama elnökkel" - mondta az Elysée-palota udvarán az amerikai külügyminiszter a klímacsúcsra utalva. Jelezte, hogy ő tovább marad, mint a nyitónapra érkező Obama, és követni fogja a december 11-ig tartó tárgyalásokat. Kerry meggyőződése, hogy "a következő napokban Párizs tudni fogja, hogyan találjon magára" a merényletek után.

Francois Hollande délelőtt iráni kollegájával, Haszan Róhánival is beszélt telefonon, aki a terrortámadások miatt lemondta keddre tervezett párizsi látogatását.

Az elnöki hivatal közleménye szerint a két ország vezetője egyetértett abban, hogy elengedhetetlen fontosságú a terrorizmus és az Iszlám Állam elleni harc. Abban is megállapodtak, hogy "hamarosan találnak egy másik időpontot a látogatáshoz", amelynek célja a kétoldalú együttműködések megerősítése lesz.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×