Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
325.84
bux:
142459.52
2026. november 6. péntek Lénárd

Jelentősen nőtt a terrorizmus áldozatainak száma

A tavalyi évben jelentősen nőtt a terrorizmus áldozatainak száma a világon, és több mint harmincezren vesztették életüket merényletekben - közölte a londoni székhelyű Institute for Peace and Economics kutatóintézet kedden.

A jelentés szerint 2014-ben világszerte 32 650 ember halt meg terrorcselekményekben, s ez a szám 80 százalékkal magasabb, mint a 2013-as adat. Korábban soha nem mértek ilyen jelentős mértékű emelkedést a terroráldozatok számában egy éven belül - derült ki az agytröszt által összeállított Globális terrorizmusindex nevű éves jelentés legfrissebb kiadásából.

Az intézet a terrorizmus által a világban tavaly okozott gazdasági kárt mintegy 53 milliárd dollárra (16,5 ezer milliárd forint) becsülte, ami tízszerese a 2000-es becslésnek.

A halálos áldozatok feléért az Iszlám Állam nevű közel-keleti dzsihadista szervezet és a nigériai Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport a felelős.

A terrorizmusnak leginkább kitett államok Afganisztán, Irak, Nigéria, Pakisztán és Szíria. A világ terroráldozatainak közel harmada, majdnem 10 ezer ember Irakban vesztette életét.

A jelentésből az is kiderül, hogy a terrorizmus kiváltó okai térségenként és az adott ország fejlettségi szintjének függvényében nagyon eltérőek lehetnek. Nyugaton statisztikai összefüggés van a terrorizmus és a társadalmi és gazdasági tényezők, így például a fiatalok munkanélkülisége vagy a droghasználat elterjedtsége között, s itt a legtöbb áldozatot a magányos merénylők által elkövetett támadások követelik.

Ezzel szemben azokban az országokban, amelyek nem tagjai az általában a fejlett világgal azonosított Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD), elsősorban az ott folyó konfliktusokkal és erőszakkal, illetve a korrupcióval függ össze a terrorizmus jelensége - közölte Steve Killelea, az intézet vezetője.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×