eur:
393.87
usd:
369.11
bux:
65277.11
2024. április 19. péntek Emma

Fox News: időzítő berendezés volt az Egyiptomban lezuhant orosz gépen

Időzítő berendezés volt az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgépen, amint ezt a szerencsétlenséggel foglalkozó szakértők kiderítették - közölte a Fox News amerikai tévécsatorna a vizsgálatokhoz közel álló forrásokra hivatkozva.

Az értesülés szerint az időzítő berendezést két órára állították be. A cikket átvevő RIA Novosztyi orosz hírügynökség pénteki hírében kiemelte, egyelőre nincs hír arról, hogy miképpen jutottak erre a megállapításra a szakértők, a terroristák közötti telefonbeszélgetés lehallgatásával vagy a repülőgép roncsainak tanulmányozásával.

Egy másik forrás azt közölte, hogy a pokolgépet egy munkahiptézis szerint a repülőgép üzemanyagrendszerében vagy annak közelében helyezték el, vagy ott, ahol az üzemanyagrendszer kapcsolódik a hajtóműhöz. Ez magyarázat lehet arra, hogy miért nincs a robbanásokra utaló - látható - bizonyíték.

Október 31-én a Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra közlekedő repülőgépe a felszállás után 23 perccel - eddig tisztázatlan okokból - lezuhant a Sínai-félszigeten. Fedélzetén 217 utas - köztük 17 gyermek - és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×