Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.61
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Német alkancellár: Berlinnek szükség esetén egyedül kellene fizetnie Törökországnak

Németországnak szükség esetén egyedül ki kellene fizetnie Törökországnak a menekültek ellátására szánt uniós pénzügyi támogatást - mondta Sigmar Gabriel német alkancellár csütörtökön Berlinben.

A szociáldemokrata párt (SPD) elnöke SPD-s önkormányzati vezetőkkel folytatott megbeszélése után újságíróknak elmondta, hogy "falak helyett hidakat" kell építeni, vagyis biztosítani kell az uniós külső határokat, és az EU segítségére szoruló menekülteket rendezett, legális módon, kontingensek révén kell befogadni.

A politikus hangsúlyozta, hogy lassítani kell a Németországba irányuló emberáradatot, ezért Németországnak meg kell előlegeznie vagy egyedül ki kell fizetnie a tervezett uniós pénzügyi támogatást Törökországnak, ha nem haladnak megfelelő ütemben az EU és Törökország tárgyalásai a közös válságkezelési akciótervről.

A tervek szerint az EU 2016-2017-re 3 milliárd eurót ajánl fel Törökországnak a területén tartózkodó menekültek ellátására, helyeztük javítására, és mindenekelőtt a görög-török uniós külső határ biztosításához kér nagyobb együttműködést az ankarai vezetésről.

Az akciótervről várhatóan még novemberben tárgyalnak, a Brüsszelben megrendezni tervezett EU-Törökország csúcstalálkozón.

Az egyelőre nem ismert, hogy a 3 milliárd euróból a tagállamokra jutó rész miként oszlik meg a huszonnyolcak között. Német sajtóértesülések szerint Németországnak 534 millió eurót kellene befizetnie. A migrációs válság kezelésében való közreműködésért pedig az EU a török állampolgárok vízummentességéről szóló tárgyalások felgyorsítását, illetve az uniós csatlakozási tárgyalásokon új fejezetek megnyitását is felajánlhatja Ankarának.

Angela Merkel kancellár csütörtökön a máltai Vallettában tartott nem hivatalos uniós csúcstalálkozó után - német televíziókban közvetített - sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, nem fizet-e túl nagy árat az EU a menekülthullám feltartóztatásáért Törökországnak, azt mondta, hogy nem "politikai árról" van szó, hanem egy mindkét fél számára előnyös, "nyertes-nyertes szituáció" létrehozásáról.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×